Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)

Társtudományok

Tanulmányok Prokopp Mária yo. születésnapjára

kintette, Rochlitz (1800) pedig szisztematikusan kifejtve ezt a szellemi rokonságot, egy-egy Mozart operához konkrét Raffaello festményeket is rendelt.^ A Michelangelo / Beethoven párhuzam kialakulása is erre az időszakra tehető. Stendhal a Vie de Rossiniben közösnek érezte Michelangelo és Beethoven vad im- pulzivitásának természetét, E. T. A. Hoffman pedig, Beethoven V. szimfónia recenziójában (1810) a művet ugyanazokkal a szavakkal avanzsálta egy új korszak nyitányává, amelyekkel általában Michelangelót is jellemezték.16 „Beethoven megnyitja a borzongás, a félelem, a döbbenet, a fájdalom zsilipéit, felkelti azt a végtelen vágyakozást, amely a romantika lényege.”

A kétféle alkotói attitűd szembeállítását leíró Raffaello / Mozart ill. Michelangelo / Beethoven analógiapárokban nem nehéz ráismerni a szép és a fenséges esztétikai kategóriáira, melyeket Burke 1757-ben szisztematikusan elhatárolt egymástól.x7 Az előbbi a kellemes, emberi nagyságrenddel körülírható dolgok, az utóbbi pedig mindazok, amelyek e felettiek, és kifejezetten sötét erőkhöz tapadnak: úgymint éj, sötétség, halál vagy félelem. A18. század második felétől kezdve előszeretettel vetítették rá ezeket az esztétikai kategóriákat Raffaellóra és Michelangelóra, az előzőben gyakorta az ideális szépség, míg az utóbbiban a fenséges megtestesülését látva.18

A klasszicista esztétika által gyanakvással szemlélt Michelangelo rehabilitálása többé-kevésbé Reynolds- szal kezdődött. Ő volt az, aki az Angol Királyi Akadémián az 1770-es években tartott híres előadásaiban szakított a raffaellói ideális szépség irányába történő korábbi elfogultsággal. Reynolds (majd nem sokkal később Füssli) a két reneszánsz művész eltérő alkotói karakterében nem feloldhatatlan antagonizmust látott többé, hanem a tökéletesség elérésének két végső stádiumát. Reynolds szerint „Raffaellóban több ízlés és fantázia van, de Michelangelo zsenialitásban és képzelőerőben nagyobb. Az egyik a szépségben kiváló, a másik energiái kifejtésében. Michelangelónál több a költői inspiráció, eszméi hatalmasak és fenségesek. ”x9 Ez a mindkét művészi felfogást autonómnak és egyenértékűnek tekintő szemlélet többé-kevésbé jellemző volt a 19. század első negyedének Michelangelo-Raf- faello recepciójára is. Elég legyen itt csak a Liszt által nagyra becsült Overbeckre utalni, aki a római nazaré- nus festők számára 1810-ben írt programiratában egymástól jellegében különböző, de egymással egyenrangú három alkotói attitűdöt jelölt meg.20 A dürerit, mely a természet útját jelentette, az ezzel ellentétes, csak keveseknek járható michelangelóit, melyet a vad öröm, a félelem, a fenség és a monumentalitás jellemez, s a kettő között lévő raffaellói ideális szépséget.

Liszt Michelangelo-Raffaello felfogása is hasonló szemléletet tükrözött, leveleiben a fenségest és a szépet a két reneszánsz művész szinte állandó jelzőiként alkalmazta.21 A burke-i fogalmak azonban általános esztétikai kategóriaként is ismertek voltak számára, hiszen a Berliozhoz írt levelében az analógiapárok bevezetése előtt, a következő megállapítást tette: „Ebben

a művészetek által kiváltságos országban a szép a legtisztább és legfenségesebb formájában mutatkozott meg számomra.”22

Anélkül, hogy kép és zene bonyolult kapcsolatában „szó szerinti” megfeleltetéseket keresnénk, annyit az eddigiek alapján megállapíthatunk, hogy Liszt, kora fő poétikai törekvéseire reflektált, amikor az egymással keletkezéstörténetileg is szorosan összefüggő két tétellel, a Sposalizióval és az II Penserosówal vezette be végül — tudatos szerkezeti megfontolás után — az An- nées de pélerinage Itália-kötetét.23 A két zongoradarab a Raffallo nevével fémjelzett szép és a michelan- gelói fenséges egymástól karakterében eltérő, de egyenrangú művészi útjának zenei interpretációja.

Ezt a kijelentést megerősíthetik a zenei elemzés tapasztalatai. Zenetörténészek megállapításai szerint ugyanis a két tétel egymással zenei kontrasztot képez; a fenségesen súlyos, komor, melankolikusan gyászos hangvételű II Penseroso és a finom poézis által áthatott Sposalizio karakterükben erőteljesen különböznek egymástól.24 Mivel az II Penseroso esetében vitán felüli a beethoveni inspiráció — Damschroder Beethoven Eroica szimfóniájának (Op. 55) valamint Asz-dúr (Op. 26) szonátájának gyászinduló tételei ill. a Monds- chein-szonáta (Op. 27) Adagiójának hatásával szá- mol25 —, így a zongoradarab egyszerre hommage Michelangelónak és Beethovennek is. Sajátosan kettős, képzőművészeti-zenei reflexió, amelynek fogalmi szinten a Berliozhoz írt levél Michelangelo/Beethoven analógiapárja felel meg.

Mivel ugyanez a levél még további analógiákkal is árnyalta ezt az asszociációs kört, érdemes tovább elemezni Liszt sorait. „A Colosseum és a Campo Santo nem olyan idegenek az Eroica-szimfóniától és a Re- quiemtől, mint hiszik. Dante megtalálta festői kifejezését Orcagnában és Michelangelóban; egy napon talán megleli zenei kifejezését is a jövő Beethovenjé- ben”26 — zárta le végül Liszt a párhuzamok sorát.

A picturesque-esztétika gyakori eleme, a rom a zeneszerző kortársainak írásaiban is gyakran asszociá- lódott a zenéhez.27 Liszt minden bizonnyal a fenséges nevében társította a Colosseumot az Eroica-szimfóniához, mégpedig elégikus, halálhoz kötődő tartalommal. Ezt nemcsak a Beethoven-szimfónia gyászindulótételének az II Penseroso ban is felhasznált zenéje, hanem a halotti kultuszra utaló Campo Santo és a Requiem említése is alátámaszthatja.

A pisai Campo Santo a romantika halálkultuszának fényében (vagy inkább árnyékában) vált a kor egyik kedvelt zarándokhelyévé.28 A hely elégikus szelleme, a Vasari által Orcagnának attribuált — és Liszt korában ezt az attribúciót még nem megkérdőjelező — freskói, a Halál diadala és az Utolsó ítélet, Keats-en át Bar- bier-ig és Baudelaire-ig megigézte a költőket, Burne Jones-on át Peter Corneliusig inspirálta a festőket. Lisztre sem maradt hatástalan. Eredetileg, mint azt vázlataiból tudjuk, az Années de pélerinage Itália-kö- tetébe tervezte a Halál diadala „megzenésítését” is,29 azonban elállt ettől, s a freskó — bizonyos feltételezé395