Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)

Társtudományok

Tanulmányok Prokopp Mária yo. születésnapjára kintette, Rochlitz (1800) pedig szisztematikusan ki­fejtve ezt a szellemi rokonságot, egy-egy Mozart ope­rához konkrét Raffaello festményeket is rendelt.^ A Michelangelo / Beethoven párhuzam kialakulása is erre az időszakra tehető. Stendhal a Vie de Rossiniben közösnek érezte Michelangelo és Beethoven vad im- pulzivitásának természetét, E. T. A. Hoffman pedig, Beethoven V. szimfónia recenziójában (1810) a művet ugyanazokkal a szavakkal avanzsálta egy új korszak nyitányává, amelyekkel általában Michelangelót is jel­lemezték.16 „Beethoven megnyitja a borzongás, a fé­lelem, a döbbenet, a fájdalom zsilipéit, felkelti azt a végtelen vágyakozást, amely a romantika lényege.” A kétféle alkotói attitűd szembeállítását leíró Raffa­ello / Mozart ill. Michelangelo / Beethoven analógia­párokban nem nehéz ráismerni a szép és a fenséges esztétikai kategóriáira, melyeket Burke 1757-ben szisz­tematikusan elhatárolt egymástól.x7 Az előbbi a kelle­mes, emberi nagyságrenddel körülírható dolgok, az utóbbi pedig mindazok, amelyek e felettiek, és kifeje­zetten sötét erőkhöz tapadnak: úgymint éj, sötétség, halál vagy félelem. A18. század második felétől kezdve előszeretettel vetítették rá ezeket az esztétikai kategó­riákat Raffaellóra és Michelangelóra, az előzőben gya­korta az ideális szépség, míg az utóbbiban a fenséges megtestesülését látva.18 A klasszicista esztétika által gyanakvással szemlélt Michelangelo rehabilitálása többé-kevésbé Reynolds- szal kezdődött. Ő volt az, aki az Angol Királyi Akadé­mián az 1770-es években tartott híres előadásaiban szakított a raffaellói ideális szépség irányába történő korábbi elfogultsággal. Reynolds (majd nem sokkal később Füssli) a két reneszánsz művész eltérő alkotói karakterében nem feloldhatatlan antagonizmust lá­tott többé, hanem a tökéletesség elérésének két végső stádiumát. Reynolds szerint „Raffaellóban több ízlés és fantázia van, de Michelangelo zsenialitásban és kép­zelőerőben nagyobb. Az egyik a szépségben kiváló, a másik energiái kifejtésében. Michelangelónál több a költői inspiráció, eszméi hatalmasak és fenségesek. ”x9 Ez a mindkét művészi felfogást autonómnak és egyen­értékűnek tekintő szemlélet többé-kevésbé jellemző volt a 19. század első negyedének Michelangelo-Raf- faello recepciójára is. Elég legyen itt csak a Liszt által nagyra becsült Overbeckre utalni, aki a római nazaré- nus festők számára 1810-ben írt programiratában egy­mástól jellegében különböző, de egymással egyen­rangú három alkotói attitűdöt jelölt meg.20 A dürerit, mely a természet útját jelentette, az ezzel ellentétes, csak keveseknek járható michelangelóit, melyet a vad öröm, a félelem, a fenség és a monumentalitás jelle­mez, s a kettő között lévő raffaellói ideális szépséget. Liszt Michelangelo-Raffaello felfogása is hasonló szemléletet tükrözött, leveleiben a fenségest és a szé­pet a két reneszánsz művész szinte állandó jelzőiként alkalmazta.21 A burke-i fogalmak azonban általános esztétikai kategóriaként is ismertek voltak számára, hi­szen a Berliozhoz írt levelében az analógiapárok be­vezetése előtt, a következő megállapítást tette: „Ebben a művészetek által kiváltságos országban a szép a leg­tisztább és legfenségesebb formájában mutatkozott meg számomra.”22 Anélkül, hogy kép és zene bonyolult kapcsolatában „szó szerinti” megfeleltetéseket keresnénk, annyit az eddigiek alapján megállapíthatunk, hogy Liszt, kora fő poétikai törekvéseire reflektált, amikor az egymással keletkezéstörténetileg is szorosan összefüggő két té­tellel, a Sposalizióval és az II Penserosówal vezette be végül — tudatos szerkezeti megfontolás után — az An- nées de pélerinage Itália-kötetét.23 A két zongorada­rab a Raffallo nevével fémjelzett szép és a michelan- gelói fenséges egymástól karakterében eltérő, de egyenrangú művészi útjának zenei interpretációja. Ezt a kijelentést megerősíthetik a zenei elemzés ta­pasztalatai. Zenetörténészek megállapításai szerint ugyanis a két tétel egymással zenei kontrasztot képez; a fenségesen súlyos, komor, melankolikusan gyászos hangvételű II Penseroso és a finom poézis által átha­tott Sposalizio karakterükben erőteljesen különböznek egymástól.24 Mivel az II Penseroso esetében vitán fe­lüli a beethoveni inspiráció — Damschroder Beetho­ven Eroica szimfóniájának (Op. 55) valamint Asz-dúr (Op. 26) szonátájának gyászinduló tételei ill. a Monds- chein-szonáta (Op. 27) Adagiójának hatásával szá- mol25 —, így a zongoradarab egyszerre hommage Mi­chelangelónak és Beethovennek is. Sajátosan kettős, képzőművészeti-zenei reflexió, amelynek fogalmi szin­ten a Berliozhoz írt levél Michelangelo/Beethoven analógiapárja felel meg. Mivel ugyanez a levél még további analógiákkal is ár­nyalta ezt az asszociációs kört, érdemes tovább ele­mezni Liszt sorait. „A Colosseum és a Campo Santo nem olyan idegenek az Eroica-szimfóniától és a Re- quiemtől, mint hiszik. Dante megtalálta festői kifeje­zését Orcagnában és Michelangelóban; egy napon ta­lán megleli zenei kifejezését is a jövő Beethovenjé- ben”26 — zárta le végül Liszt a párhuzamok sorát. A picturesque-esztétika gyakori eleme, a rom a ze­neszerző kortársainak írásaiban is gyakran asszociá- lódott a zenéhez.27 Liszt minden bizonnyal a fenséges nevében társította a Colosseumot az Eroica-szimfóni­ához, mégpedig elégikus, halálhoz kötődő tartalom­mal. Ezt nemcsak a Beethoven-szimfónia gyászinduló­tételének az II Penseroso ban is felhasznált zenéje, ha­nem a halotti kultuszra utaló Campo Santo és a Re­quiem említése is alátámaszthatja. A pisai Campo Santo a romantika halálkultuszának fényében (vagy inkább árnyékában) vált a kor egyik kedvelt zarándokhelyévé.28 A hely elégikus szelleme, a Vasari által Orcagnának attribuált — és Liszt korában ezt az attribúciót még nem megkérdőjelező — freskói, a Halál diadala és az Utolsó ítélet, Keats-en át Bar- bier-ig és Baudelaire-ig megigézte a költőket, Burne Jones-on át Peter Corneliusig inspirálta a festőket. Lisztre sem maradt hatástalan. Eredetileg, mint azt vázlataiból tudjuk, az Années de pélerinage Itália-kö- tetébe tervezte a Halál diadala „megzenésítését” is,29 azonban elállt ettől, s a freskó — bizonyos feltételezé­395

Next

/
Thumbnails
Contents