Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
19-20. századi művészet
Omnis creatura significans túráját viselő órát, ahol a fuvolista trubadúr pendant- ja az óraház túloldalán egy lantjátékos hölgy; az óraház tetején, a két figura között áll egy kettős kottatartó.22 Ahogyan azonban más példák esetén is megfigyelhetjük, a párba komponált figuráknak sokszor csak az egyikét szerepeltetik az óratokok végső formájának összeállítói. Ennek a kompozíciónak is létezik egyszereplős változata, ahol az óraház üresen maradt túloldalán egy zsámolyra állítva, az óraház oldalának támasztva az otthagyott lant váija vissza játékosát. A kettős kottatartónak a lant felőli oldala is üres. Az Iparművészeti Múzeum variánsán egyetlen kotta fér a kottatartóra, amelyet a néző felé fordítottak, hogy az is tudhassa, mit játszik a fuvolás, az aranyozott kottalapon ugyanis vésett hangjegyek sorakoznak.23 A zenélő figurákkal a biedermeier komódóra önálló típusa is kialakult, amely minden különlegessége ellenére az oszlopos órákkal áll a legközelebbi rokonságban, noha oszlopokat hiába keresnénk rajtuk. Az emlékek nem túl nagy száma ellenére ezt a csoportot azért nem tekinthetjük altípusnak, mert a zenélőszerkezet sípokat szólaltat meg, ami — egy sajátos dekoratív megoldással együtt — különleges formájú óraépítményt eredményez. Ennek csupán applikált dekorációja változik: a fából faragott, aranyozott figurák, valamint a felületet díszítő réz vagy bronz bútorveretek. A feketére pácolt szögletes óraház két oldala egy- egy ívelt oldalágban folytatódik, melyek külső széle ülőhelyül szolgál egy-egy, fából faragott, ülő és zenélő figurának, például egy líra- és fuvolajátékosnak. Az óraépítményt is harsonát fúvó szárnyas amorett koronázza, a figura bal kezével kis könyvet emel a szeméhez, valószínűleg ő is kottából játszik.24 Ugyanennek az óratípusnak egy másik, véretekben kevésbé gazdag példányán a lírán játszó figura helyén könyvet tartó alak ül, a koronázó puttónál pedig nincs semmilyen instrumentum, csupán mosolyog a szemlélőre.25 Az utóbbi darab jellegzetes példája az óratokok történetében különösen jól megfigyelhető ornamentalizá- ciónak26 — egyszersmind visszavezet a másik kiindulási témához, az olvasáshoz. A fentebb felsorakoztatott néhány példa is meggyőzően szemlélteti, hogy az iparművészet különféle tárgytípusain megjelenő, esetenként tárgyspecifikusnak is tekinthető ikonográfiái variációk segíthetnek tovább árnyalni az egyes korszak művészettörténetéről az elsősorban a képzőművészet és az építészet emlékei által megrajzolt képet. Jegyzetek 1 Az óradísszé miniatürizált emlékmű konkrét példáinak egyike Ivan Petrovics Martosz Minyin és Po- zsarszkij emlékművének kandallóóra-változata (Markowa, G.A.: Der grosse Kremlpalast in Moskau. Leningrad, 1981, 32-33), átvitt értelemben pedig miniatürizált emlékműnek tekinthetők a viszonylag nagy számban fennmaradt, az obeliszk formáját különféleképpen variáló francia kandallóórák is. 2 Maurice, Klaus: Die französische Pendule des 18. Jahrhunderts. Ein Beitrag zu ihrer Ikonologie. (Dissertation, Münchener Universität.) Berlin, 1967, 81-85. (Die Uhr als Denkmal fejezet.) 3 Niehüser, Elke: Die französische Bronzeuhr. Eine Typologie derfigürlichen Darstellungen. Von Göttern, Helden, Edlen Wilden... Mit einer Übersicht von 1365 nachweisbaren Bronzependulen, zusammengetragen von Celems von Halen. München, 1997. 4 Néhány példa: Kersting, Georg Friedrich: Caspar David Friedrich műtermében, 1811 (Hamburg, Kunsthalle), Szobabelső íróasztalnál ülő férfival, 1811. (Weimar, Schloßmuseum), Hímző nő az ablaknál, 1812 (Weimar, Schloßmuseum), Az elegáns olvasó, 1812 (Weimar, Schloßmuseum). - Barabás Miklós: Műteremben (Bethlen Farkasné Teleki Róza), 1838 (Budapest, MNG), Intérieur (A művész felesége), 1844 (Budapest, MNG). 5 Ottomeyer, Hans - Pröschel, Peter: Vergoldete Bronzen. München, 1986, kát. sz. 3.3.1., 3.3.2., 3.3.4. és 3.3.5. (a két utolsó Jean-Joseph de Saint- Germain terve szerint készült). 6 Ottomeyer - Pröschel 1986, kát. sz. 4.17.2. 7 Ottomeyer - Pröschel 1986, kát. sz. 4.17.3. 8 Ottomeyer - Pröschel 1986, kát. sz.4.17.1., 4.17.4. 9 Ottomeyer - Pröschel 1986, kát. sz. 4.17.5.: óraterv feltehetően Francois Rémond katalógusából, 1785 k., uott kát. sz. 4.17.6. A számlap jelzése: Terrien Paris. — Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében is van egy példány, Jean-Baptiste Balthazar óraszerkezetével, ltsz.: 80.415. — Itt kell utalni inkább korai formai analógiaként, mintsem a klasz- szicizmus idején ismerhető előképként a 16-17. század Urania-figurával díszített óráira: Maurice 1976, kát. sz. 378-381. 10 Ottomeyer - Pröschel 1986, kát. sz.5.15.1., a terv jelzése: La leqon d’astronomie - 1807 - 125 par Reiche. 11 Ottomeyer - Pröschel 1986, kát. sz. 5.15.3. 12 Faragott és aranyozott fa óratok, bronzveretekkel: Iparművészeti Múzeum, ltsz. 57.654. Jelzése: Johann Georg Geiger. Kaltenböck, Frederick: Die Wiener Uhr. Wien, ein Zentrum der Uhrmacherei im 18. und 19. Jahrhundert. München, 1988 című művének mesteijegyzéke említ egy Georg Geiger nevű bécsi órásmestert, aki 1831 és 1844 között működött. — Alabástrom óratok: ltsz. 5909. Jelzése: P. Rau Wien, ld.: A klasszicizmustól a biedermeierig. Kiállítás az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből. Katalógus. Szerk.: Szilágyi András. Budapest, 1990, kát. sz. 2.52. A katalógus sajnálatos módon a jeles bécsi órásfamíliából származó készítő keresztnevét csak rövidítve közli, és életrajzi adatait sem szerepelteti. Peter Rau 1804- ben lett mester és 1829-ben halt meg. Ld.: Kaltenböck 1988, 251. 13 Ottomeyer - Pröschel 1986, kát. sz. 5.15.4. Az óraszámlapon J. Móré jelzés olvasható. 252
