Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
19-20. századi művészet
Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára jándékozott műveket, mind pedig a tényt, hogy rendszeresen adományozott képeket a Múzeumnak. Az 1862-es kötet közölte az 1845 és 1851 között vásárolt művek listáját, amelyek több évtizeden át voltak a közönség számára láthatóak a Múzeum képtárában, s az ötvenes-hatvanas években nemcsak a közönségre, de a művészekre is nagy hatást gyakoroltak. Az első Képtár három gyűjteményből állott: a Pyrker-képtárból (192 db festmény), az Általános Képtárból (180 db festmény) és a Nemzeti Képcsarnokból, vagy Magyar Képtárból (34 db festmény). Kubinyi Ágoston az ötvenes évek elejétől a gyarapítás egy új módját vezette be: felszólította a magyar művészeket (szám szerint 43-at), hogy önarcképükkel és esetleg más munkájukkal is bővítsék a Magyar Képtárat. 1851- ben az új megnyitó a korszak egyik legjelesebb eseményének számított, s ekkor már — a Pyrker gyűjtemény 192 festménye és az Általános Képtár 200 műve mellett 52 festmény volt látható a Nemzeti Képcsarnok anyagából, 29 művész munkája. A legelső kép a még 1820-ban felajánlott Balkay Pál allegória (Allegória a Tudomány és a Szép Mesterségek Emlékezetére) és Barabás Miklós reprezentatív József nádor portréja volt. Barabástól viszonylag sok munka került a Képtárba, a „Vándor oláh család,” ahogy a listán szerepel, például a pesti magyar gyalog polgári őrsereg ajándékaként, vagy Liszt Ferenc térdképe mellett a későbbi Habsburg galéria portréi. Más művésztől is bemutattak portrékat, így Kiss Sámueltől, Kiss Bálinttól, Lieder Frigyestől, Ligeti Antaltól, Donát Jánostól, Kovács Mihálytól. Tájképek, életképek és a csendéletek (Schaffer Bélától a Mátyás király korából származó történeti régiségek) mellett a kevés történelmi eseményábrázolás egyike Orlai Petries Somától a ma már csak litográfiái változatában ismert “Szent István király és az orgyilkos” (1850). Az 1862-ben elrendelt és Rómer Flóris által lefolytatott múzeumi vizsgálat eredménye szerint az egyetlen jól működő és gyarapodó része az intézménynek a Képtár volt, hála a Képcsarnok Alapító Egylet jól szervezett tevékenységének. Markó Károly 1860-ban bekövetkezett halála után csaknem tízezer forint értékben vásároltak meg nyolc festményt a hagyatékából. Amikor 1865 nyarán átrendezték a Képtárat, már három teremben volt látható a magyar anyag 134 festménye. A kiegyezés után Eötvös József, Pauler Tivadar, illetve Trefort Ágoston minisztersége idején stabilizálódott a Nemzeti Múzeum helyzete, s nemcsak az épület általános állapota javult, végre elegendő volt a tudományos személyzet létszáma, elfogadható bérrel, s a gyűjteménygyarapításra is jóval több pénz jutott, mint eddig. A Képtár festményeinek véglegesnek tűnő elrendezése is megtörtént, az új képtárőr, Ligeti Antal munkájának eredményeképpen. Néhány évvel később, 1870-ben jelent meg Ligeti Antal képtárkatalógusa (A Nemzeti Múzeum Képcsarnokának ismertető lajstroma a festészek rövid életrajzával). Ligeti képtárőrként e kiadvánnyal igen alapos munkát végzett. A bevezetőben a múzeumi fest3. kép. Jakobey Károly: Mátyás király. 1861. Olaj, vászon. Magyar Nemzeti Múzeum ménygyűjtés története kapcsán Ligeti a Képtár másfajta gyarapodását is megemlítette; az első magyar felelős minisztérium 76 festményt ajándékozott a Múzeumnak, a Pesti Műegylet pedig évi műlapjainak eredeti festményeit adta oda rendszeresen. A legismertebb és legjobb történelmi képek a hatvanas években — keletkezésük után nem sokkal, vagy éppen azzal egy időben — kerültek a Képtárba. 1870-ben, Ligeti katalógusa írásának idején éppen Benczúr Gyula „Hunyadi László búcsúja” volt az utolsó vétel. S a képtárőr derűlátón jegyezte meg előszava utolsó soraiban, hogy a képtár „biztosan remélhető gyarapodási aerának néz eléje,” mivel a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hazai művészeti életünk előmozdítása végett tervei szerint évente pályázatot szándékoz kiírni, s a jutalmazott művek a Képtárba kerülnek. A múzeumi Képtár Ligeti elrendezésében már más európai múzeumok tárlataival bátran felvehette a versenyt. Mind a képek mennyisége, mind pedig művészi színvonaluk megfelelt a korszak múzeumi képtárról alkotott elképzeléseinek. 1869-ben Kubinyi Ágoston nyugdíjazása után, Pulszky Ferenc hivatalba lépésekor a Képtár újabb átrendezését tartotta szükségesnek, s ehhez a költség- vetés tetemes összeget ítélt meg. Az Esterházy képtár megvételével ez még inkább elkerülhetetlenné vált, s az egy 1871-ben hozott törvény révén Országos Képtárként a magyar állam tulajdonába került. Az Akadémia palotájában kiállított új gyűjtemény és a Nemzeti Múzeum Képtárának egymás mellett létezése fölvetette az egyesítés kérdését. Henszlmann Imre volt az első, aki új múzeumépület emelését javasolta, bár ez csak jóval később valósult meg. A Nemzeti Múzeum Képtárának fejlesztése továbbra is napirenden maradt, s a megalakuló Országos Magyar Képzőművészeti Társulat átvette és folytatta a megszűnő Műegylet ado239
