Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Barokk művészet
Omnis creatura significans ban az örömlányok között. A fiú kalapját és a színes ruhás nőalak fejét feltűnően nagy tollak ékesítik, amelyek a tisztátalanságot, a szemérmetlenséget jelképezik.^ Ha pl. Jan Steen korábban már említett művére gondolunk, sok ismerős motívumot fedezhetünk fel a képen. Ahogy Steen egy közmondást, úgy Johan Baeck a tékozló fiú a bordélyban jelenetét használta fel az érzékek ábrázolására. A kottát olvasó lány a látást, viola da gambán játszó társa a hallást, a kutya a szaglást testesíti meg. Az egyik kezével karcsú borospoharat, a másikkal a kurtizán keblét tartó fiú alakja pedig egyidejűleg két érzékre, az ízlelésre és a tapintásra is utal. Az érzékeknek a bűnös földi örömökkel való azonosítása itt még nyilvánvalóbb mint Elyasz képén. (Más kérdés, hogy a földi örömök élvezetében elmerülő párok, társaságok ábrázolásai milyen hatást váltottak ki a korabeli emberekből. Németh István hívta fel rá a figyelmet, hogy az erotikus töltetű képek nézésekor nem valószínű, hogy az erkölcsi intelem volt az első, ami a nézőnek eszébe jutott...)20 A17. századi holland művészetben azonban az érzéki tapasztalásnak nemcsak morális veszélyeket rejtő aspektusaival találkozunk. Rembrandt tanítványa, Gerard Dou festményén perikópás könyvet, azaz katolikus lectionáriumot olvasó öregasszonyt ábrázolt. A népnyelven írott lectionáriumokban az evangéliumokból és az újszövetségi levelekből szerepelnek részletek illusztrációkkal, a Szentírásban foglaltak otthoni tanulmányozására. Dou képén jól látható, hogy az idős asszony éppen Lukács evangéliumának 19. fejezetét, a 4. kép. Rembrandt Harmensz van Rijn: A vak Tobit. Budapest, Szépművészeti Múzeum. Papír, rézkarc, hidegtű. 161x12g mm. 1651. Fotó: Rázsó András. templomszentelés napjára rendelt olvasmányt tanulmányozza.21 A kálvinisták mellett az államtanács is fontosnak tartotta a Szentírás és a biblia-magyarázatok alapos ismeretét, ennek értelmében fogalmazta meg az 1618-as dordrechti zsinat, hogy készüljön új holland nyelvű Biblia. Az ún. állami Bibliát az eredeti görög és héber nyelvű szövegekből fordították, és 1637-ben jelent meg először.22 A hitben való elmélyedésnek az olvasásnál még gyakoribb formája lehetett a korban a prédikációk, bibliamagyarázatok hallgatása. Rembrandt 1641-ben festett, bensőséges hangvételű párosportréján (Berlin, Gemäldegalerie) a mennonita prédikátor Anslo magyaráz feleségének, aki nagy figyelemmel és türelemmel hallgatja urát, fejét kissé a hang felé fordítva. Rembrandt egyik legismertebb rézkarcán, a Százforintos lapon a Máté evangéliumának 19. fejezetében szereplő eseményeket komponálta egy közös jelenetté, amely mintegy összegzését adja Jézus tanításainak. A hangsúly Jézus mondatain, és az őt hallgatók változatos reakcióin van.23 Szintén a hallás érzékének jelentősége domborodik ki Rembrandt kései, Máté és az angyal képén (Párizs, Louvre), ahol az idős evangélista minden figyelmét a füléhez hajoló angyal szavai kötik le, ezek vezetik író kezét a papíron. Az emberi érzékek közül Rembrandtot talán a látás illetve a látás képességének hiánya foglalkoztatta leginkább. Megrendítő fiatalkori festményén az ószövetségi vak Tobit imádkozik felesége bocsánatáért (Amsterdam, Rijksmuseum), 1651-ben készített rézkarcán ugyancsak Tobit fia érkezésének hallatára, botjára támaszkodva, kezét tapogatózva előrenyújtva igyekszik az ajtó felé (4. kép).24 Még számos példa kínálkozna akár csak Rembrandt oeuvre-jén belül is, és még sokkal több a 17. századi holland képzőművészet alkotásai közül a vallás illetve a bibliai témák és az érzékek kapcsolatának illusztrálására. Reményeim szerint az előadásomban látottak- hallottak is — hogy stílszerűen az érzékeknél maradjunk! — híven tanúskodtak a kor szemléletmódjáról, és a témában rejlő művészi lehetőségek sokszínűségéről. Jegyzetek * Előadásként elhangzott a 8. Szegedi Vallási Néprajzi Konferencián, 2006. októberében. 1 Jelentősebb, a németalföldi öt érzék ábrázolásokat tárgyaló irodalom: Kauffmann, H.: Die Fünfsinne in der niederländischen Malerei des 17. Jahrhunderts. In: Kunstgeschichtliche Studien. Festschrift für Dagobert Frey. hrsg. von. H. Tintelnot. Breslau, 1943,133-157; Putscher, M.: Die fünf Sinne. In: Aachener Kunstblätter, XLI, 1971, 152-173; Müller-Hofstede, J.: „Non Saturatur Oculus Visu.“ Zur Allegorie des Gesichts’von Peter Paul Rubens and Jan Brueghel d. Ä. In: Vekeman, H. - Müller-Hofstede, J.: Wort und Bild in der niederländischen Kunst und Literatur des 16. und 17. Jahrhunderts. Erfstadt, 1984, 243-289.; Norden184
