Kaposi Endre (szerk.): Mucsi András emlékkönyv (2004)

MUCSI ANDRÁS AZ ESZTERGOMI KORTÁRSAKRÓL - Gadányi Jenő és Esztergom

gignézünk a kiállításon szereplő képeken, láthatjuk, hogy csupa fény, vibrálás, derű ez a művészet.”

Gadányi Jenő, demagóg, politikai vádaskodással indokolt, korábbi mellőzésének minden keserű emlékét törölte rövid, de nagy tapsot kiváltó felszólalásával: „Az elmúlt 10 évben mindig azt hallottam, hogy a modern művészet társadalom- és népellenes. Soha nem tudtam elképzelni, hiába gondolkodtam, hogy hogyan lehet egy csendéletet vagy tájképet megfesteni népellenesen - ez természetesen teljesen lehetetlen. Remélem, hogy azok a súlyos támadások, amelyek a művészek kedvét teljesen elvették, azok már a múlté (és többé nem fognak előfordulni a művészek életében). ”21

A kiállítást követően Gadányi Kassákékkal újra Esztergomba utazott. Az itt töltött három hét életének legkiegyensúlyozottabb szakaszai közé tartozott. Feleségével a Mártírok útja (Lőrinc utca) 17. szám alatt lakott, az azóta teljesen lebontott műemléki oldal megmaradt sa- rokbérházában, a Dunapart neobarokk műkőpalotájában. Előzékeny szállásmestere ezúttal is Dévényi Iván volt.

Gadányi számára az 1957-es esztergomi nyaralás természetesen nem jelentette - csakúgy, mint Zsennyén sem - a teljes munkaszünetet. A teljes pihenéshez nemcsak a baráti társaság, hanem az alkotómunka öröme, új festői motívumok gyűjtése is társult. Számos képvázlata és esztergomi rajza származik ebből a rövid és háborítatlan időszakból, mint pl. a Balassa Múzeum gyűjteményében levő, Gadányi sajátos grafikai látásmódjával átköl- tött, szinte írásjelekkel stilizált ceruza- és tusrajza, a háztetőket ábrázoló esztergomi látkép a ferences templom hegyes toronysüvegével és a kerektemplom egyik tetőtornyocskáj ával ,22

így volt a pihenés programjával a horgászni vágyó Kassák Lajos is, aki végül is egy születendő könyvhöz Esztergomban gyűjtött élményeket és gondolatokat. Gadányival együtt töltött esztergomi napjaira így emlékszik vissza: „Egy meg nem született könyvről” című írásának bevezetőjében:

„1957-ben túl sokat dolgoztam, idegesedtem, elfáradtam igazi önkizsákmányolás volt. Csontomban és húsomban is úgy éreztem, ezen az erőfeszítésen múlik életem, halálom. Hosszú rábeszélés után hajlottam barátaim szavára, akik meghívtak néhány napi pihenőre Esztergomba. Szeretem ezt a várost kulturált barátaimért, szép múzeumáért, bazilikájáért, építkezéséért, és képze89