Kaposi Endre (szerk.): Mucsi András emlékkönyv (2004)

Rafael Balázs: Élet, halk elegancia, halál

Nézem a kezeit. Balját, ahogyan biztosan, meleg otthonossággal tartja a kötetet, ujjai enyhén széttárva. Jobbjával mutat. Pontok, félkörív. Aláhúz, nyomatéko- sít. Bandi magyaráz; tanít.

Mikor belépett egy kiállítóterembe, mindent tudott. Otthon volt szeretett M.S. mestere közelében, ugyanígy otthon a fiatal tehetségek mellett is. Otthon barátai és pályatársai körében. Soha nem volt tolakodó, de az újról, a szépről mindig beszámolt. Látod ? - kérdezi -, látod ?

S emellé, ezzel együtt: elegancia. Megnyitókon, társaságban: sötétkék zakó, szürkenadrág, patyolating csokornyakkendővel. Elegancia viselkedésben, kultúrában, műveltségben. Kellem és szigorúság. Jóság. Szigorú szeretető Ítész volt.

Mondhatom, hogy itt volt itthon, Szentendre, Budapest - és a nagyvilág múzeumai - mellett? Az ötvenes, hatvanas évek Esztergomának öregjei között? A híres nagy csapat: Marisa Alajos, Dévényi Iván, Borbély György, Zolnay László, a fiatalabb (?) tanúk: Bodri Ferenc, Nagyfalusi Tibor, Barcsai Tibor, Kaposi Endre... S Bandi másik, oly fontos másik arca, a híres, már-már gyermeki humor, irónia, játékosság! Erről is kell szólni valakinek! Mert... mert mi marad az emberből, mi marad?!

Kosztolányira emlékeztetett, ő lehetett ilyen. Kosztolányi Dezső, az európaiság magyarja. A tisztaság és pontosság írásművésze; s - Karinthyval - az infantilizmusig végletes tréfacsináló.

Mucsi András és Kosztolányi ? - igen, ő a Hajnali részegség csodafelismerője:

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szívem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, annak, kiről nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan.

Bizony, ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam.

Meghalt Mucsi András művészettörténész.

(Esztergom és Vidéke, 1994. március 3.)

56