Kaposi Endre (szerk.): Mucsi András emlékkönyv (2004)

Olajos István: Magasabb szférákban élt...

Mégis áll a lábán, behegedt a csorba.

Vármúzeum

Bár látszik a nyoma, bizton áll a lábán UNGHERIA

Hogyha változott is, csakis a létszámán.

Esztergom

Két bambinót kapott,

nem is oly nagy rébusz:

Olasz mester szülte Romulus meg Remus.

Jupiterhez küldöm legforróbb fohászom

Hőn remélve tőle teljes gyógyulásod!

Róma, 1965. nov. 30.

Baráti üdvözlettel: Mucsi András

Magasabb szférákban élt. Innen eredt nyugalma, derűje. Igazi homo ludens, homo resibilis, játszó és nevető ember. És persze esztétikai érzéke.

A művészetnek nem csak a történetével foglalkozott, hanem a jelenét élte. Ösztönösen vonzódott a széphez, tökéleteshez, arányoshoz, eredetihez, ami ugyanakkor örök és egyetemes. Irtózott az ízléstelentől, közönségestől, harsánytól. A gótikában ugyanúgy otthon volt, mint Bálint Endre szürrealizmusában. Szerette Rilkét és Nagy Lászlót. Zenében kedvelte a klasszikusokat, de a modern: Bartók, Orff, Pendereczky, mintha jobban érdekelte volna. Ha tudományos írásain, vagy kiállítás rendezésen dolgozott, azt hallatlan precizitással, műgonddal tette.

És ez eltartott egy darabig.

Amilyen gyorsan és magabiztosan mozgott a mélységek felett, az idő dimenziójával valójában nem tudott mit kezdeni. A határidőket nem szerette. Ha sürgették, Ő várt, mérlegelt, keresgélt és mindig valami jobb sült ki. Indulatba jönni nem láttam. Ha mérges volt, legfeljebb elvörösödött és még halkabban beszélt.

Kiállítás rendezései, a kiállított műveken kívül külön élményt jelentettek. Legyenek azok középkori táblaképekről, a reneszánsz és humanizmusról szóló, „Arte et marté” Balassiról, vagy Kernstok Károly és köréről szólók.

Egyszer Hild József életművéről kezdett kiállítást rendezni, de el kellett utaznia Dubrovnikba. Lelkiismerete itt sem hagyta nyugodni, 1967. március 20-án írja:

25