Kaposi Endre (szerk.): Mucsi András emlékkönyv (2004)

Olajos István: Magasabb szférákban élt...

Olajos István: Magasabb szférákban élt

Johann Gottfried Herder:

A földön itt csak álom, álom az életünk.

Lengünk, mint árnyak a hullámon és elveszünk.

Az idő méri útjainkat s a tér idelenn;

s nem tudjuk, hogy ölében ringat a végtelen.

V. Nyilassy Vilma fordítása

Hatvanegy koraőszén egy verőfényes délután történhetett. Zárás előtt az utolsó látogatócsoportot engedtem ki az esztergomi királyi palota ásatásaiból a börtönön és őrszobán keresztül. Megyek fel a külső lépcsőn, hogy a kápolnaajtót is bezárjam, hát eláll a lélegzetem, lábam a földbe gyökerezik. Egy ember áll fenn a várfal tetején, azon a részen, melyet azóta lebontottak, hogy a rózsaablak lássák a Duna felől. Szólni nem mertem, nehogy megijedjen és leessen a harmincév körüli, vékony, szeráfi jelenség. Befelé, a kis várudvar tetőzetéig tíz, kifelé negyven méter a mélység. Vártam hát szívdobogva, míg kezével szemeit emyőzve Párkány-felé kiszemléli magát, majd biztos léptekkel eljön a Bagoly-várig (osztrák kaszárnya) és ott leugrik 3-4 méterről a fehér-kőlapos teraszra. Ekkor lépek csak oda és kérdezem: nem fél ilyen helyeken mászkálni ? Azt mondja: nem, mert egyáltalán nem szédül, a Lipót-bástya mellvédjét épp az imént járta körül. Hátam lúdbőrzött. Kérdezem, nincs kedve megtekinteni szokványos útvonalon is a Vármúzeumot ? Mert egyébként szimpatikusnak tűnik a szőke, halkszavú fiatalember. Azt mondja járt már benn, de ha nem zavar, szívesen megnézné megint.

A királyi vár-kápolna és Vitéz-stúdió közti átjáróban iparkodtam úgy állni, hogy hátammal takarjam a bástyához vezető csigalépcsőt, nem kívántam látni, hogy esetleg mégegyszer körbemegy a kifelé rézsűs könyöklőn. Más meglepetés ért.

21