Mucsi András: Keresztény Múzeum (1990)

Paolo, a sienai korareneszánsz egyik legjellegzetesebb mestere, mi- niátorként is működött. A sienai városkapu előtt, Szt. Ansanus gótikus tánclépésben ábrázolt keresztelő alakjában, a mozdulatok elevenségét kifejező körvonalak finom rajzában a miniatúrafestészet bonyolult és egyben játékos könnyedséggel szerkeztett iniciáléi, kanyargó indadíszítései öltenek emberi alakot.

NEROCCIO Dl BARTOLOMEO LANDI (1435-1495), 1490 körül:

26. Madonno szentekkel (55.200)

Az előző század nemes festői hagyományait őrző, Madonna-képeken asszisztáló, portrészerűen ábrázolt előkelő szentek a sienai szobrászfestő képességeinek legszebb kifejezői. Neroccio hűvös nyugalmat tükröző halványszőke figuráin finom fény-árnyék hatásokkal alakítja ki az arc plasztikus formáit.

ANDREA Dl BARTOLO (műk. 1389-megh. 1428), 1400-1410 között:

27. Joachim elhagyja Jeruzsálem városát (55.148)

Mária születésének előzményeit, Joachim és Szt. Anna történetét bemutató képsorozat egyik darabja. Joachimot, Krisztus leendő nagyapját, áldozati ajándékának elutasítása után, a legenda szerint a főpap kiűzte a jeruzsálemi templomból. A bánkódó Joachim elhagyva a várost, visszatér a pusztai pásztorokhoz és egy angyal híradásából értesül Mária születéséről. Képünkön a távozó, köpenyét hevenyészve magára terítő Joachim magányos szomorúságát a sienai festő színes épület kulisszáinak játékos vidámsága ellensúlyozza.

MATTEO Dl GIOVANNI (1430 k.—1495), 1482-ből:

28. Lunetta Madonna (55.175)

A festmény a kitűnő sienai mester egyik önarcképével is jelzett — főművének, a sienai S. Agostino betlehemi gyermekgyilkosságot ábrázoló oltárművének félköríves záródású oromképe, „lunettája" volt. A lunettakép bájos, törékeny finomságú alakjainak a tragikus témához illő melankolikus szomorúsága jellemző a művész érzelmes előadásmódjára.

ÉSZAKOLASZ FESTŐ, 1450 körül:

V. Leány az egyszarvúval (55.212)

Reneszánsz kastélytermet díszítő, allegorikus képsorozat töredéke. Az erdei tisztás virágszőnyegén ülő, divatos öltözetű fiatal leány világias megjelenése szinte elfeledteti velünk a kép eredeti jelentését: A mesebeli unikornist meafékező szűz ábrázolása a középkori leírások költői értelmezése szerint a Megváltó önfeláldozásának és Mária tisztaságának szimbóluma. Az előtér és a környezet növényi dí szítése a korabeli falikárpitok motívumaira és stilizált meseszerű raj- zára emlékeztet,valószínű, hogy a töredékes táblaképnek eredetileg a faliszőnyegekhez hasonló dekoratív rendeltetése volt.

11