Mucsi András: Kolozsvári Tamás (1969)

művek gondosságával díszített glóriák és a rombuszmintás aranyháttér, a ragyogó ékszerszínek, az egyes alakok gótikus törékenysége, az udvari művészet világias kifinomultsága, valamint az egész előadás szelíd és naiv érzelmessége: mindez megtalálható a francia, az osztrák és főleg a szomszédos csehországi gótikus festészetben is.

Tamás mester Kálváriája az itáliai trecento jegyében fogant, áhítatot keltő vallásos kompozíció, a passióval, Krisztus szenvedésével kapcsolatos középkori meditációk szemléltető eszköze (11. kép). Célja a hivő lélekben mély rezonanciát, részvétet kelteni az isteni Megváltó szenvedése iránt. A kép főalakjának, a kereszten függő Krisztus vonásainak bensőséges, érzelemteli megfestése, a főalakot körülvevő mellékfiguráknak együttérzést kifejező ábrázolása a bemutatott jelenet tragédiáját az egész emberiség közös gyászaként állítja elénk.

Az európai középkori festészet kezdetén a Kálvária-ábrázolás tulajdonképpen a keresztény egyházművészet legszuggesztívebb szimbóluma, az isteni Megváltás jelképes, sűrített ábrázolása, az emberré vált Fiúisten szörnyű kínhalála az emberiség bűneiért. A korai Kálváriaképek halott Krisztusai kifejezőek, de egyben félelmesek, félelemkeltőek voltak. A gótikus művészet emberibb közelségbe hozta a Kálvária-képek szenvedő Krisztusát (15. és 17. kép). Kolozsvári Tamás a középkori himnuszköltészet mestereihez hasonlóan szól az emberi fájdalomról, a gyermekét gyászoló Szűzanyáról, a mesterét sirató tanítványról (18. kép), a vak Longinusról (12. kép) és a megtérő római századosról (13. kép). Kálvária-képe a tragikus szomorúság lírai dallamokból szőtt szimfóniája.

Rombuszmintás sima aranyháttér előtt, a két lator megszokott alakja nélkül, Krisztus keresztje magányosan magasodik a szabályosan két részre oszló tömeg fölé. Baloldalt, a páncélos katonák közül az ősz Longinus alakja emelkedik ki (12. kép). Lándzsáját a már halott Krisztus oldalába döfi, bal kezével saját szemére mutat. A legenda szerint a Megváltó kifröccsenő vérének egy cseppje meggyógyította a vak Longinus szemét, aki a csoda hatására megtért és később keresztény vértanúként fejezte be életét. A Krisztusnak ecetes szivacsot nyújtó és a zsidóságot képviselő Stephatonnal szemben a lándzsadöfést adó Longinus a megtérő pogányságot jelképezi. A föld megmozdul, és a kereszt tövében láthatóvá lesz az első emberpár sírja, Ádám koponyája és az Évát jelképező oldalborda (16. kép). A csontokra kiömlő vér megváltja az emberiséget az első emberpár eredendő bűnétől.

Jobb oldalon, lovas katonái élén a római századost látjuk, aki a Krisztus kereszthalálakor történő csodák hatására tér meg, és hitet tesz Krisztus istensége mellett (13. kép). „Ez valóban Isten fia volt” - olvashatjuk a mondatszalag minuszkulás szövegét. A díszes öltö10