Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)

Cséfalvay Pál: Ipolyi Arnold, a műgyűjtő

azonnal megveszi a jobb darabokat, 1865-ben. Állandóan figyeli a bécsi Fürst és Egger boltjait.

Heinrich Huss cégtől gobelin árajánlatokkal rendelkezünk. Amikor 1867-ben hírét veszi, hogy a kölni festő és műgyűjtő Ramboux gyűjteményét árverezik, sürgősen odautazik, és megvesz 90 táblát. Zömmel az itáliai trecento és quattrocento termékei, de legszebb ikonjait is ekkor veszi. (Lásd 1. sz. melléklet)

A bécsújhelyi Blasius Höfel gyűjtemény nagyrészt a bécsi Lemannhoz került 1839-ben. Lemanntól Ipolyi 24 képet vásárol árverezés alkalmával. (Lásd 2. sz. melléklet)

Az említetteken kívül a következő cégekkel tartott kapcsolatáról van tudomásunk: az amsterdami van Huetten testvérek, a nürnbergi Helbind és Roesch, a müncheni Drey, Spengel, Heilbronner és Rosenthal kereskedők; Lrankfurtban Seligmannál vásárol, Augsburgban Ernst Wagner, Salzburgban Haring és Pollak boltjait járja. Tudunk stuttgarti vásárlásáról is. Vásárol a német Paul és az olasz Visconti-Morbeo gyűjteményből is. Természetesen, nemcsak képekről van szó, hanem minden műtárgyról, amely összefüggésben van az egyházi műarcheológiával: ötvöstárgyak, miseruhák, kódexek, gobelinek. Megható olvasni azokat a leveleket, melyekben barátai, tisztelői hívják fel figyelmét a felbukkanó régiségekre. Ízelítőül Czobor Béla, volt tanítványa, később munkatársa és bizalmas barátja 1885-ben Kölnből írt leveléből: „Útközben találtam pár érdekes egyházi darabra. Frankfurtban Seligmannál egy csinos aranyozott bronz XV. sz.-i monstrantiára (800 Mk, de 700-ért is odaadja); két XV. századi casula-keresztre (cyprusi aranyszálakkal hímezve) á 150 Mk; egy XV. sz. bronz gyertyatartóra, 40 Mk; nürnbergi tálakra 40—50 Mk. — Reschnél (Nürnberg) zománczos limogesi ostyatartóra (240 Mk), egy olajtartóra a XVI. sz. elejéről (80 Mk); sőt Schnütgen is adna el több értékes darabot és szövetet s úgy találom, hogy az árai nem drágák.”1 Czobor korábbi, 1883-as Schnütgennél tett látogatása eredményeként jött létre az a nagyarányú vásárlás Simor hercegprímás részéről, mellyel megalapozta a Keresztény Múzeum iparművészeti részlegét 1884-ben.

Hangsúlyoznunk kell, hogy Ipolyi nem öncélú műgyűjtő. Mindig egyházának és nemzetének gyarapítására gondol, és hazánkban az egyházi műarcheológia fellendítéséről. Ezért, amikor a pesti Központi Szeminárium rektora lesz, gyűjteményét a Szeminárium helyiségeiben kiállítja, egyrészt a növendék papság esztétikai érzékének nevelésére, másrészt a fővárosi publikum örömére. Maga Ipolyi rektor-kanonok a leglelkesebb tárlatvezetője gyűjteményének. 1871-ben a Pesti Napló és nyomában az Új Magyar Sión azonos, de névtelen cikkírója (Lépőid Antal szerint Fraknói Vilmos) számol be a rendkívüli tárlatról: „Legyen azért e képgyűjtemény itt eleve addig is bemutatva, míglen ő maga gyűjteménye részletesen számozott és okadatolt lajstromát, a teljes catalogue raisonnét

95