Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)

Ugrin Emese: Ipolyi Arnold szerepe és tevékenysége a magyar képzőművészeti életben a kiegyezés után

sához, hanem saját működésük fenntartásához is. Ez a felülről jövő segítség magától értetődően teremtette meg az akadémizmusba torkolló fejlődés légkörét.

Kétségtelen, hogy Ipolyi személyesen is hozzájárult e furcsa helyzet kialakulásához, amennyiben a teljes művészfoglalkoztatást az állami és egyházi megrendelések segítségével kívánta megoldani, a Képzőművészeti Társulat tevékenységét az állami támogatás igénybevételével beépítette a hivatalos kultúrpolitikába, és szószólója volt a művészképzésre felállítandó állami iskolák és akadémia alapításának. Ezzel maga is hozzájárult azon körülmények kialakulásához, mely végül a historizmusnak az akadémizmus kiüresedett formanyelvével való találkozásához vezetett.

Nem szabad azonban elhallgatnunk azon momentumokat, melyek Ipolyi beszédeiben arra utalnak, hogy maga is észrevette a történelmi festészet hanyatlásának jeleit. Már 1881-ben kifejti, hogy a történeti festészet alatt nem a külsőségeket, a kosztüm és az esemény előadását érti, hanem „nemzeti életünk műalakzatai kellenek, melyekkel képesek legyünk végre a magyar műiskolát megalkotni”.20

A „nemzeti műalakzat” kifejezés konkrét értelmezése nehezen meghatározható Ipolyi beszédeiben. Úgy tűnik, nemcsak formai, hanem tartalmi jelentőséggel is felruházta. így válik érthetővé, hogy iskolateremtő művésznek egyedül Munkácsyt tekintette. Az ő munkásságában, életútjában és romantikus realizmusában vélte felfedezni azt a fejlődési folyamatot, mely művészettörténeti és esztétikai elveinek leginkább megfelelt. „Mint kezdi, áthatva valóban népies nemzeti érzettől, a kukoricafosztókkal és húsvéthétfői öntözéssel; hogy emelkedik közben a hazai vitézek alakjaival, a világosi katasztrófa után regélő honvédjeivel, fel egész a siralomházig, míg a történeti vagy éppen irodalomtörténeti Milton-féle képnemen át egész a szent történeti képig emeli fel mindig magasabbra s egész a legmagasabbig művészetét.”21 E szavakkal méltatta és állította korának fiatal művészei elé példaként Munkácsyt és Budapesten is kiállított „Krisztus Pilátus előtt” című festményét. (59. kép)

A fenti sorokból kitűnik, hogy Ipolyi számára a „népi élet” ábrázolása a történeti festészet fogalomkörébe tartozik s azonos a realizmus azon törekvésével, mely a társadalom alsó rétegének életét, szenvedését és örömét, szokásait örökíti meg.

De Ipolyi szemében a művészet legmagasabb fokát a vallásos alkotások jelentették. Évente meghirdetett egyházfestészeti díját három ízben is Lotz Károly kartonjai nyerték el, melyek a budapesti ferencvárosi plébániatemplom díszítésére készültek. Legnagyobb értéknek e művekben Ipolyi a történelmi és vallásos téma újszerűségét tekintette: a haldokló nándorfehérvári hős, Hunyadi János mellett feltűnik Kapisztrán Szent János alakja, s személyükben a nemzet és egyház összefogása, hősiessége egyenlő értékben jelenik meg.

90