Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)

Entz Géza: Ipolyi Arnold és a műemlékvédelem

Commission hatáskörébe került a levert Magyarország is. Ipolyi építész kíséretében járta végig a megadott területet és azonnali felmérést készíttetett a meglátogatott épületekről. Később ugyanilyen terepbejárásra került sor Heves, Borsod, Zólyom és Túróé megyék területén. Ezek a részletekbe menő helyszíni tapasztalatok a legszorosabb tudományos és érzelmi kapcsolatokat jelentették számára és az egész Európában bontakozó nemzeti műemlékvédelem hazai harcosává, páratlan szakértőjévé tették. Sorra tette közzé történeti módszerrel és fölényes anyagismerettel megalapozott feldolgozásait, főként román kori építészetünkről. Ezek az előtanulmányok és mély élmények tették lehetővé a hatvanas évek elején tartott akadémiai előadásait a középkori magyar művészetről. Belőlük nőtt ki az első nagyvonalú, középkori művészetünket bemutató összefoglalás, amely tárgyi ismeretekben, a feldolgozás módszerében máig felhasználható, példaadó kezdeményezés. Nem csodálható, hogy e tevékenységgel párhuzamosan alakul ki határozott körvonalakkal a magyarországi műemlékvédelem szükségességének felismerése. Ennek megvalósítása érdekében egyetlen alkalmat sem mulaszt el a figyelmeztetésre, agitációra, felvilágosításra, amely arra irányul, hogy az osztrák szervezettől független, saját műemlékvédelem létrejöjjön. A hatvanas évek megnyilatkozásai szándékáról világosan beszélnek, és ezek valóban a nemzeti lelkiismeret ébresztői lettek e téren. O fogalmazza meg legplasztikusabban a műemlékek történeti és kulturális értékét, amely ezeket az alkotásokat a nemzeti művelődés állandóan ható tényezőivé teszi. 1861-ben az Akadémián tartott és középkori építészetünkről szóló előadását így kezdi meg:

„A nemzetek nagyságának és tehetségének jelzői nem csupán a történelem lapjai; de kitűnőleg a monumentális művek is: azon emlékszerű műalkotmányok, melyek mint néma bár, de élő emlékek, magának a történetnek kútforrásául szolgálnak.

A történet még nem beszélt, midőn a pyramisok már égbe meresztették csúcsaikat. És nemzeti múltunknak vannak századai, melyekből egy lap történeti feljegyzést, vagy egy sort nyelvünkön alig vagyunk képesek felmutatni; míg ugyanazon századokból magas műveltségi állapotot tanúsító számos műemlékünk maradt ránk.

Minden ily nemzeti műemlék elenyésztével nyilván történetkönyvünknek egy-egy lapja szakad ki!”

E lapidáris mondatok nem találomra kiragadott bevezetést vagy hatásos csillogást jelentenek, hanem az egész további mondanivaló leglényegét, alapszempontját intonálják. Előadása végén újra visszatér kiindulásához és a művészet alkotásait kultúránk legjelentősebb bizonyítékaiként határozza meg, mondván:

„Már is rossz hírben vagyunk; akárhányszor azt költik felőlünk — hogy nem volt művészetünk? — nem! hogy culturai nép sem vagyunk! — Gyűjtsük csak

73