Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)

Kovács Ágnes: Ipolyi Arnold népköltési gyűjteménye

nehány szöveget, talán valami csoda folytán a nagyváradi Tartományi Múzeumban őrzött tizenöt szövegről is kapunk egyszer egy másolatot, s a véletlent, a kutatók e hű barátját és ádáz ellenségét sem szabad kihagynunk a számításainkból. Ha némi szerény gyarapodás el is képzelhető mind a szövegek számában, mind a hozzájuk fűzött adatokban, a fent említett 1100-as szövegszám mindenképpen egy olyan optimális felső határ, amelyet még a teljes rekonstruálás esetén sem biztos, hogy el fogunk érni. Több ezer szövegről beszélni Ipolyi folklórgyűjteményével kapcsolatban nyilvánvaló képtelenség vagy — félreértés.

És itt kénytelen vagyok még egy kitérést tenni. Azt a bizonyos Ipolyi- szócikket a Benedek Marcell-féle Magyar Irodalmi Lexikonban, amelyet Hoppál Mihály nem győz helyesbíteni (Hoppál 1987, 38.) én írtam, pontosabban az én írásom alapján készült. Ennyi idő után mentegetőzni és magyarázkodni — emlékezetből —, a rejtvényfejtés egy neme, s nem is lenne célravezető. A fontos kézikönyv Ipolyi-szócikke ettől még hemzsegni fog a hibáktól, s kit érdekel, hogy melyiket ki, milyen okból követte el. A hang szerencsére tárgyilagos, s nem kisebbíti Ipolyit az olvasó szemében, mint ezt korábban számos tanulmány megtette. A baj az, hogy a hibás adatok a témában járatlan olvasót félretájékoztatják, s a szakembert arra késztetik, hogy ott is hibát találjon, ahol voltaképpen nincsen, és például a „több mint ezer” kifejezést „több ezeknek olvassa, mint ez a fenti esetben is történhetett (Voigt 1978, 129.).

Legvégül, úgy vélem, itt kell szólnom Ipolyi szlovák kapcsolatairól és egy harmadik, az említetteknél jóval alaposabb lexikoncímszóról. Erre vonatkozó ismereteim fölöttébb hézagosak s itt-ott kétségesek, mégis szót kell ejtenem erről a témáról figyelemfelkeltés céljából.

Azt tudjuk, hogy Zohoron, ahol rajta és családján kívül mindenki szlovák anyanyelvű volt, Ipolyi kiválóan megtanult szlovákul, hogy híveinek szlovákul prédikálhasson, s a lelki gondozást is anyanyelvükön végezhesse el. Tudott dolog az is, hogy gyűjtött nehány szlovák népmesét, amely azonban gyűjteményéből jelenlegi állapotában hiányzik. Ezt különösen azért fájlaltam, mert szívesen olvastam volna el e mesékhez fűzött megjegyzéseit. Feltételeztem ugyanis, hogy ezeket a meséket Zohoron hallotta, ahol közel tíz évet töltött, s a kölcsönös bizalom kialakult légkörében alkalma lehetett végre jó mesemondóktól szépen elmondott jó meséket hallani, tehát a sors különös játéka folytán a népmesék valódi mibenlétével magyar folklórkutató létére szlovák nyelven ismerkedhetett meg. Másutt ugyanis a kevéssé ismert gyűjtőnek, különösen ha az illető ráadásul még komoly fiatal katolikus pap is, a jó mesemondók is csak nagyjából mondhatták el hiedelmekkel teletűzdelt tündérmeséiket s a pajkos részleteket bőven tartalmazó tréfákat, és csak vonakodva hiedelemmondáikat és szokásaikat, mert hisz annak hivatali kötelessége, szerintük, ezeknek a kiirtása, megsemmisítése.

56