Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)

Rottler Ferenc: Ipolyi Arnold történelemelméleti munkássága

érdeklődésének középpontjába. Az azonban tény, hogy a Mythologiához fogható monográfia csak 1874-ben jelent meg.

Besztercebánya a püspök történetíró talán egyik legkedvesebb szolgálati helye volt. A több etnikumot magába fogadó környezet nem volt szokatlan szántára, s ugyancsak ismerősen mozgott a városka kereskedő-iparos társadalmában is. A város történetéről szóló nagy tanulmánya (Ipolyi Arnold: Besztercebánya városa műveltségtörténeti vázlata. Ipolyi A. Kisebb munkái. III. k. Budapest, 1887.) a kortársak számára modellértékű munka volt.

Ipolyi Arnoldról élete utolsó évében a Budapesti Társaság egyik írása (a szerző feltüntetése nélkül) így foglalta össze a tudós, a főpap és a közéleti férfiú kiemelkedő kvalitásait:

Ipolyi Arnold dísze az Akadémiának, dísze a magyar egyháznak, dísze a hazának. Voltak minden időben jeles főpapjaink, de ilyen főpapot csak századok szoktak adni egy nemzetnek. Alakja, nyilvános működése ama harcias egyházfejedelmekre emlékeztet, akik nagy dolgokat vittek véghez a vallás, az egyház, a haza, az emberiség érdekében: de az ő fegyvere nem a szablya, hanem a gondolat, a szó, a toll.

Vastag könyvet lehetne írni azon művekről, amelyekkel Ipolyi Arnold a magyar műtörténelmi és művelődéstörténelmi irodalmat évtizedek óta gazdagítja, sőt határozottan magasabb színvonalra emeli vala.

Nemcsak többet ír, de hasonlíthatatlanul jobbat, mélyebben a tárgyba hatót, magasabb szempontból hézagpótlót, szellemesebbet és maradandóbb becsűt is írt, mint számtalan tudós, ő egymaga. Annak jellemzésére, hogy minő osztatlan elismerésben részesül összes tudósaink részéről, elég tán annyit jeleznünk, hogy az ő neve előtt még az éles szemű, éles elmű és még élesebb szavajárású, rendíthetetlenül szókimondó, európai archeolog, Henszlmann is minden utógondolat nélkül, őszinte tisztelettel kalapot emel.

Nincs az a tudós, akire Henszlmann alkalmilag többé-kevésbé sikerült élcet már nem mondott volna: Ipolyi Ai noldra soha.

De nemcsak rendkívüli a tudomány, és a szellem Ipolyiban: rendkívüli az áldozatkészség, a munkakedv, munkabírás és ami jellemző, nem mer őnála még csak kopogtatni sem semmiféle hatalom ügynöke, arról meg, hogy valami módon bizalmasan megrettenthesse, mint ahogy némely főpapot szokás, erről nála mindenféle hatalmi tényező már régen letett.

Hisz a szónak mint minden emberi lény, akinek lelke tiszta; de ha egyszer észreveszi, hogy félre akarták vezetni csak a leggyöngédebb hamis információcska által is: fölismeri ő azonnal ezt az embert is, meg a háttért is, ahonnan ez eredt.

Hogy mennyire meg van benne azon erkölcsi bátorság, amely nélkül semmiféle emberi nagyság, de valódi tudományos nagyság sem képzelhető; kiderül ez többek közt az ő fellépéséből az éppen oly nagyhatalmú mint vak görög minta, görög szobor eszmény ellen.

Aki tudja, minő delejes álomba merülve tartja évezredek óta az egész fehér emberi faj gondolkodását és ízlését a görög minta, a görög ideál, még oly téren is, ahol annak józan értelme egyáltalán nem is lehet, csak az érti meg, hogy mentői magasabb lépcsőfokon áll valaki a tudományos hírnév és tekintély rangfokozatának, annál többet veszélyeztet e hírnévből és tekintélyből, ha szembe mert szállani, bármily jogos alapon is, a görög eszménynek, mintának hagyományos bálványimádásával.

Ipolyi Arnold nagyon jól tudta ezt: de azért mégis volt elég bátorsága magyar történelmi alakokat követelni a magyar nemzet csarnokaiba görög mitológiai báj és csábszobrok helyett. Sokkal jobban szereti a hazáját, nemzetét, de még az igazságot is, hogy ezt egész lelkesedéssel ne merte volna szemökbe mondani a műízlés hagyományos ortodoxainak.

Ó a vezérlelke és egyúttal jótevője minden egyletnek, minden vállalatnak, minden mozgalomnak, mely a magyar műtörténelem fölvirágoztatására irányul. Gondolkodó politikus ő a szó nemesebb értelmében; a magyar hazaszeretet politikusa.

22