Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)

Katona Imre: Az Ipolyi-gyűjtemény habán kerámiái

tartalmazó, vagy himnológiai, illetve közönséges énekeskönyv. A népi vallásosság gazdag tárházai ezek a kötetek.

Bár a habán kódexre csak a 19. század 80-as éveiben kezdtek felfigyelni — amikor a pozsonyi Joseph Beck publikálta őket —, már a 18. század közepe óta a Bibliothéka tulajdonai. Az anabaptisták áttérítését végző jezsuiták, illetve a helyi plébánosok szolgáltatták be a prímásnak, aki azokat a Bibliothékába helyezte el megőrzésre.3

Ipolyi a habán kerámia és nem a habán írásos emlékek gyűjtője volt. Ez érthető is, hiszen a 19. század 70-es, 80-as éveiben — Ipolyi korában — még nem volt nyilvánvaló az, amit ma már tudunk, hogy ti. a habán kódexek írói és a habán kerámiák készítői ugyanazok az anabaptisták voltak, akik már a 16. század második felétől Magyarországon tartózkodtak, de csak a fehérhegyi csata után (1622) érkeznek nagy számban Magyarország északnyugati és északkeleti megyéibe.4

Amikor Ipolyi gyűjteni kezdett — zohori lelkész korában (1849—1860) —, még senki sem tudta, hogy kik voltak e kerámiák készítői. Annyit azonban e kerámiák formái és főleg motívumai is elárultak, hogy azok beleilleszkednek a magyar kerámia hagyományaiba még akkor is, ha ónmázas voltuk és ennek megfelelően technikájuk alapvetően különbözik a fazekasokétól.5 Tudjuk: Ipolyit a keresztény, vagyis a vallásos emlékeken kívül nagyobb összefüggések is érdekelték, köztük az egyetemes és a magyar művészet fejlődése, kölcsönhatása. Más szóval: nemcsak tanúja és kortársa, hanem a tárgyak nyelvén hozzászólója volt azoknak a mozgalmaknak, melyek a magyar és a nemzeti, valamint az egyetemes művészet kölcsönhatásainak tisztázásáért küzdöttek a közélet különböző területein szóval és tollal. Ez a küzdelem már a nyolcvanas években is folyt, még ha nem is érte el azt az intenzitását, mely a 90-es években jellemezte.

E kérdések különösen akkor váltak fontossá, amikor — a 19. század 80-as, 90-es éveiben — a magyar kerámia fejlődésének perspektíváiról folyt elemi erővel a vita. Azt ugyanis tudni vagy inkább érezni lehetett, hogy a magyar kerámia fejlesztése történetének részletekbe menő ismerete nélkül nem képzelhető el. Azt sem vitatta senki, hogy a habán kerámia díszítőelemei — embrionális vagy kifejlett formában — szinte kivétel nélkül megtalálhatók a korabeli magyar díszítőművészet legkülönbözőbb műfajain, különösen református templomaink mennyezet-tábláin. Amikor Ipolyi gyűjteni kezdett, még nem volt tisztázott az az út, melyen kerámiaművészetünknek a jövőben haladnia kell. Több lehetőség merült fel egyidőben. Anélkül, hogy ezekkel egyenként foglalkoznánk, összegezésként megállapíthatjuk, hogy a legfontosabb feladatnak ekkor — és még nagyon sokáig — a gyűjtés látszott. Összegyűjteni, számba venni mindent, amit múltunk, történetünk produkált régen vagy a közelmúltban, különös tekintettel azokra az objektumokra, melyek nemcsak formailag, hanem díszítésben is eredetiek. Mert — és ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül

198