Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
† Gervers-Molnár Veronika: Ipolyi Arnold hímzésgyűjteménye. A magyarországi hímzés történetének vázlata
XVI—XVII. századi hímzések Ebből a korból való kelengyelajstromok, a különféle leltárak és összeírások azt mutatják, hogy a XVI—XVII. században a legkülönbözőbb tárgyakra és viselet darabokra hímzett díszítés került. Selyemmel, arany és ezüst fonállal vagy skófiummal varrott gazdag motívumok tették művészivé az abroszokat, keszkenőket, lepedőket, vánkoshéjakat, takarókat, ágyfüggönyöket (superláto- rokat), bútorhuzatokat, szoknyákat, ingeket, ingvállakat, kötényeket, kesztyűket, cipellőket, mentéket, dolmányokat, süvegeket, csizmákat, nyergeket, nyeregtartókat és tegezeket. A hímzések készítőinek többsége az akkori társadalmi tagozódás szerint a nemesi és polgári családok nőtagjai közül s közvetlen környezetükből került ki, de a nagyobb udvartartásokban a falvak jobbágyleányai és a török szolgálók (bulyák) is együtt dolgoztak úrnőjük felügyelete alatt. A nehezebb alapanyagra — bársonyra vagy posztóra — való hímzéseket, fémszálas és gyöngyös munkákat hivatásos hímzők készítették. Ilyen mesterek a hímzőcéheken kívül a szabó céhekben is dolgoztak, s szinte minden nemesi udvarháznak volt férfi hímzőmestere. A régi Magyarországon csaknem minden kastélyban és nagyobb udvarházban a környék nemességének gyermekei mint az udvarban kisebb tisztségeket betöltő személyek tanultak életformát és szokásokat. A szolgálattevő nemes kisasszonyok kelengyéje is itt készült. Sok korabeli forrásban tesznek arról említést, hogy egyik-másik helyen olyan sok volt az esküvő, hogy a hímzéseket csak a legnagyobb segítséggel lehetett elkészíteni. A XVII. század elején Batthyányné Poppel Éva udvara olyan nevezetes volt a kézimunka-oktatásban, hogy az osztrák Dietrichstein herceg hozzá küldte tanulni két leányát. Néhány cseh hölgy is tőle leste el a magyar rece titkát. Rokonai, a Boroszlóban élő Lobkovitz kisasszonyok, 1608-ban tőle kértek magyar leányokat, akik értettek a forgatott rece készítéséhez. Magyarországon is sokan fordultak hozzá tanácsért ünnepélyes öltözetek alkalmával.19 Teleki Józsefné Bethlen Kata is sok tanácsot adott hímzések készítéséhez, sőt rendelésre is elvállalta keszkenők varrását. 1729-ben a következőket olvashatjuk Teleki Sándorhoz írott levelében: „... minthogy énnékem felesen vannak varróim, én bizony tiszta jó szível varratok, ha az Úrnak, Sógor Uramnak is úgy tetszik”. Később arról számol be, hogy „Sógor uram parancsolatja szerint az 23 keszkenyőket megvarrattam úgy, mint az öt szkófiumos keszkenyőt, nyolc karmazsin selymest, tíz tengerszín selymest”.20 Leveléből a hímzésekhez kapcsolódó etikettszerű szokást is megismerhetjük: „Ami a keszkenők dolgát illeti, én úgy tudom, hogy iszkófiumos keszkenő kívántatik násznagynak, vőfélynek s az két örömmondónak. Gazdának is, mikor idegen főgazda vagyon, de mikor atyafi a főgazda, olyankor nem szükséges. Selyemmel és arany vagy ezüst 170
