Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Gombos Károly: Ipolyi Arnold keleti szőnyeg-gyűjteménye
katalógusban a 32. tétel alatt szerepel, szerencsére ma is a múzeum birtokában van. A műtárgyakat mégis nehéz volt azonosítani, mert a múlt század végén a keleti szőnyegek meghatározása és leírása még nem volt egyöntetű, a szőnyegek mérete, csomózásának száma, anyagának feltüntetése, tükrének és keretének mintázata hiányosan került leírásra. Az is lehetséges, hogy a kevésbé ismert kaukázusi szőnyegeket ebben az időben perzsának nézték. Kétségtelen viszont, hogy az Ipolyi-féle keleti szőnyegek príma állapotban lehettek, ez a múlt századi leírásokból is kitűnik. Nem sikerült egyértelműen megállapítani, hogy a gyűjteményben hány darab keleti szőnyeg volt. Czobor Béla „Ipolyi Arnold emlékezete” című írásában 1889-ben (a fenti szerző az Orsz. Régészeti és Embertani Társulat szakosztályának volt az elnöke, a M. Tud. Akadémia I. osztályának tagja), melyet felolvasott a társulati ülésen még 1888-ban, december 17-én, azt mondja, hogy Ipolyi Arnold a pompás keleti szőnyegeket, köztük az imaszőnyegeket Erdélyben a régiségkereskedőktől vásárolta, ahol a török világból ránk maradt keleti szőnyegek becsét mindennapos dolognak tekintik, s a templomok imapadjai és karzatja telve vannak velük. A vásárlások forrásáról csak ennyit tudunk, de ez nem olyan lényeges, mivel Ipolyi Arnold műtörténészi ítélete és gyakorlata ma is azt igazolja, hogy korát megelőzően biztos érzékkel szerezte meg az őáltala már ekkor megálmodott Keresztény Múzeum számára a legszebb keleti szőnyegeket.2 Dr. Lépőid Antal és dr. Lippay Lajos 1938-ban megjelent „Esztergomi útikönyv”-e már egyértelműen feltünteti, hogy az Ipolyi-féle textiltárban húsz gobelin, száz hímzés és 40 darab keleti szőnyeg van. Az 1977-ben kiadott szőnyegkatalógusban harminchat darab szerepel és a harminchetedik darabszáma szerint a régi örmény sárkányos szőnyeg (a katalógusban a 35.), mely a Budapesti Szent István Bazilika tulajdona. A szőnyegtárban történt változások, újabb darabok megjelenése és a régiek pusztulása nehezen követhető nyomon, mivel a háborús események ezt alaposan megnehezítették. Dr. Lépőid Antal 1929-ban megjelent munkájában: „Adatok az esztergomi főszékesegyházi kincstár történetéhez” — aló. századtól a 20. század elejéig pontos adatokat, neveket és keleti szőnyegeket sorol fel, ezek az adatok szűkszavúak, legfeljebb a szőnyegek darabszámát, színeit (fehér, vörös,) illetve fajtáját (török vagy perzsa) és a tulajdonost tünteti fel. Mégis ezek a leírások lényegesek, mert rámutatnak az elmúlt századok szokásaira és ízlésére. Csányi Károly 1948-ban az Esztergom műemlékei I. rész (Szerk. Gerevich Tibor) című műben teljes leírását adta a Keresztény Múzeum Ipolyi-féle keleti szőnyeg-tárának, illetve az oda bekerült újabb példányoknak. Ezekben az években tettek kísérletet a múzeum sokat szenvedett keleti szőnyeg-tárának megmentésére és konzerválására, sajnos az áldozatos erőfeszítések szakszerűsége kifogásolható volt, mégis ez volt az első lépés, hogy a pusztulás előtt álló pazar gyűjteményt megmentsék. Az 1977. évi reprezentatív keleti szőnyeg-kiállítást 159
