Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)

László Emőke: Ipolyi Arnold gobelin-gyűjteménye

gyűjtemény Kálvária kárpitja (Tournai, 15. század utolsó negyede) szoros rokonságot mutat e Passió kárpitok Kálvária jelenetével.2 Bár nyugodt, tiszta kompozíciója ellentétes azok mozgalmas, indulatoktól túlfűtött Kálvária jelenetével, de az alakok megformálása, a háttér rajza közös előképre vezethető vissza. A burgund művészet hosszúkás fejű, súlyos szemhéjú, tág orrlyukú arcai, az égbolt háromlevelű virágokat alkotó felhőcskéi, az előtér ibolyára, nefelejcsre emlékeztető virágai a tournai-i stílusra utalnak, s végül ezt bizonyítja a kárpit színezése és színezéstechnikája is: a kék és a vörös szín az uralkodó, s összesen hat szín 16 árnyalatát számlálhatjuk meg. A ruháknál a karcsú formákat jobban hangsúlyozó hosszú hasürözést, a kisebb formáknál a rövidebb-hosszabb csíkok alkalmazását figyelhetjük meg. Az analógiák alapján a kárpitot a 15. század utolsó negyedében szőtt tournai-i munkának tartjuk. (40. kép)

A kárpitművészetben az 1480—1520 közötti időszak a késő gótikából a romanizmushoz vezet. E kor flamand és francia kárpitjain a gótika hagyományainak továbbélése mellett már az olasz reneszánsz érezteti hatását. A kárpittervezők gyakran elevenítenek fel antik témákat, s burkolják az antik istenségeket a kor divatos ruháiba. A művészetek istennői közül (Múzsák, Tournai, 1500 k.) hármat látunk az egyik kárpittöredéken: Terpszikhoré lantot penget, Polühümnia asztali orgonát tart a kezében, Melpomené pedig könyvet.3 Nevüket a ruhájukra írták. Jellegzetes kora reneszánsz vonás, hogy a teremben lejátszódó jelenetet a külvilággal az ablakon vagy tornácon betekintő figurák kapcsolják össze. A durvább felvetés, a vastag, barna kontúrok, a rajzbéli hibák már a tournai-i műhelyek hanyatlására utalnak. A kárpitot az 1500-as évek körül szőhették egy kisebb műhelyben. (39. kép)

Triumphus sorozat darabja a Római diadalmenetet ábrázoló kárpit (Tournai, 1520 körül). A római öltözetű, sisakos vagy babérkoszorús harcosok póznára tűzött diadalmi jelvényeket visznek, valamint Mercurius, Venus, Ceres és Diana szobrát. A kompozíció zsúfolt, leginkább állóképre hasonlít, az előtér virágtövei a francia ezervirágos kárpitokra emlékeztetnek, de rajzuk keményebb, színezésük elnagyoltabb. A háttér tájábrázolása a Kálvária kárpiton megismert módszert követi — a dombvonulatok mentén elhelyezett fűcsomókkal kelti a távolság illúzióját. Az erős orrú, vastag szemhéjú profilok a 16. század eleji tournai-i műhelyek jellegzetességei. Az alakok és a kárpit keretelése már reneszánsz stílusú.4 A kárpit tervezője Andrea Mantegna Julius Caesar diadalmenetét ábrázoló kartonsorozatát5 tekintette mintaképnek. Ismerte és a maga ízlése szerint átalakította Mantegna terveit vagy az azok alapján készült metszeteket.6 (42. kép)

A brüsszeli kárpitok csoportjából különösen a gyűjtemény korai darabjait emelném ki. A város már a 14. században híres volt szövőművészetéről, de a kárpitszövés fellendülése csak a 15. század második felére tehető. Az 1480— 1520 közötti időszakban olyan stílusváltást figyelhetünk meg, amelynek lényege

154