Bazilika 1856-2006 (2006)

V. Az élő Bazilika

1991-ben a szabadabbá váló politikai légkörben lehetővé vált Mindszenty József végakaratának beteljesítése: földi maradványait végső nyughelyére temették az altemplomban. Ezt követte ugyanabban az évben II. János Pál pápa (1978-2005) apostoli látogatása és több tízezer hívő előtt mondott szentmiséje Esztergomban. A Szent Jobb országjárásának fontos állomása volt Szent István szülőhelye. A millennium évében, 2000-ben a Szent Korona egyetlen útja Budapestről az első koronázás helyszínére vezetett. Minden alkalommal zarándokok ezrei fejezték ki tiszteletüket az egyház és államalapító király emléke előtt. Ekkor alakították ki Szent István vértanú kápolnájából az új szentségi kápolnát. Napjainkban a plébániai feladatkör folyamatos ellátásán túl, a főtemplom nemzetközi püspöki találkozók, zarándoklatok célállomása. Az egyházmegye ünnepein, püspök- és papszenteléskor mindig megtelik. Esztergom, a közeli Budapest, a környékbeli falvak lakosainak szeretete őrzi a Bazilika központi szerepét a magyar katolikus hívek tudatában. 89

Next

/
Thumbnails
Contents