Pauli Szent Vincze leányai meghonosítva Esztergomban ... (1865)

Jánoslovagok

21

Jánoslovagok.

(Fratres Cruciferi, vagy mílites Hospitalis S. Joannis Hierosolymitani, röviden Hospitalarii, később Rhodil és Melltenses.)

'/vyvwv |

E hatalmas lovagrend, mely nemcsak törzsének egyik mellékhajtását, a lázárlovagokat; hanem a világnak leghatalmasabb lovagrendét, a templomosokat is, kikkel fény és gazdagságban folytonosan vételkedett, túlélte, sőt bukások után javaikban osztozott; mely maga is Rhoduson megbukott, de hamvaiból pliö- nixként újra feltámadt és a rája zúdult számtalan viszontagságok daczára egész mai napig, habár nem is a régi fényben, fenáll; — e lovagrend a legrégibb időktől virult hazánkban, roppant javakkal volt ellátva és hazánk történelmére főleg a vránai perjelség elnyerése óta, tettleges, sőt a nagy Lajos király utáni korszakban döntő befolyást gyakorolt.

E lovagok mind megannyi herczegi, grófi, vagy legalább is tiszta nemes vérnek sarjai, példányképei voltak ritka bátorság és harczi vitézségnek. Gyávát nem tűrtek magok közt. Ha valamely lovag az ellenség elől megfutott, az rangját veszté és letépték melléről a rend keresztjét, ha csatában elhagyta magát fogni a helyett, hogy hősi halált halt volna: azt fogságából soha ki nem válták, rabszolgául kelle neki nyomorultan elvesznie! . .

Ily szervezet mellett mi csoda, ha a középkor, a lovagiasság és harczi vitézségnek ez utólérhetlen aranykora, e vitéz lovagrendet mindjárt keletkezte óta mindenütt tárt karokkal fogadta? . .

Mi csoda, ha hazánk, a hősök e nagy hazája, ,,az óriási har- czok eme classicus földe, hol a keresztény civilisatio a pogány barbársággal, az emberi jogok eszméje a szolgasággal, véres csatáit vivta“;1) mi csoda, mondom, ha hazánk e vitéz lovagrendet azonnal felkarolta, meghonositá s fiainak szeretetében, áldott földének javaiban dúsan részesité? . .

') Pesty Frigyes f. i. h. 34. 1.