Pauli Szent Vincze leányai meghonosítva Esztergomban ... (1865)
Az esztergomi szerzetesek története
3 De a tatár újra elvonult; a honfiak millióinak vérével áztatott föld újra kizöldiilt; a vad pusztítás nyomait pedig szorgalmas emberi kezek takaríták el. Esztergom is újra felépült; újra fényes templomok, fényes paloták emelkedtek benne; de teljesen mégis soha többé fel nem üdült. Mert a tatárjárás óta megszűnt Esztergom Magyarország fővárosa lenni. . . Azóta romboló léptekkel ismét hosszú századok vonultak el fölötte. A jólét és boldogság rövid napjait ismét a nyomorúság, a boszu és büntetés nehéz szomorú kora váltá fel. Délről hatalmas, kegyetlen ellenség nyomult, letörve az ország fejét és hőseit, a hon szivébe és Hunyadi Mátyás világra szóló várlakában ocsmány vadak vad parancsnoka ütött tanyát. Buda nehéz sorsát Esztergom is osztozá, itt is kegyetlen úrrá lön a török. A főpap, a káptalan szomorú szivvel hagyák el százados székhelyöket s velők együtt elköltözött a béke, a jólét is hosszú hosszú időre ... Idegenek vas kara nehezedett e városra, lakosait megemész- ték az egyenetlen harczi tusák, a megmaradt és gyáva szolganéppé lealacsonyodni nem akart töredék pedig saját hazájában idegen, földönfutóvá lön . . . Az Ur jeles temploma, melynek pazar fényében értékét veszté arany, ezüst, és tündér ragyogásával megszégyenité a nap sugarait, — ledőlt, porba omlott; az Ur szentélyét vad pogányok gázolák . . . Esztergom másfélszázados rabigába görnyedt! . . . Ama dicsőségről azonban, hogy Magyarország főáldorna- gyának székhelye, sem tatár, sem török, sem egyéb ellenség nem volt képes e várost megfosztani. Mert Magyarország főáldornagyai még távoliaktokban is „esztergomi érsekek“ voltak. Sz. István dicső királyunk jeles alapítványa, az esztergomi érsekség, hosszú nyolcz századon keresztül fenáll s fenállni fog, míg magyar él, Buda áll. . .
