A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)
Dezsényi Miklós: Komárom és Esztergom szereplése a Magyar Tanácsköztársaság Honvédő Háborújában
AZ ESZTERGOM—PÁRKÁNYI CSATA Az Esztergom—Párkányi csata, mint a megszálló burzsoá csapatok ellen folyamátkeléssel végrehajtott támadás, érdekességében nem sokkal maradt az ismertetett komáromi vállalkozás harci eseményei mögött. A két vállalkozás között alig harminc nap múlt el, mely idő alatt kedvező irányban megváltozott a Honvédő Háború hadműveleti helyzete, de magának a kiváltó eseménynek a lélektani háttere is. Míg a május 1-én megindított komáromi támadás fő indító oka a Tanácsköztársaság súlyos hadműveleti helyzetén való segíteniakarás volt, az esztergomi hadiesemények mögött a proletár hazaszeretet forradalmi lelkesedése lángolt, amellyel a helyőrség derék proletárkatonái ki akarták venni részüket a magyar Vörös Hadsereg északi arc vonalán megindult győzelmes hadműveletekben. A magyar vörösőrök és vöröskatonák támadása a túlparti burzsoá cseh csapatok ellen itt is egyéni kezdeményezésből indult ki. Bár a vállalkozás első napján lezajlott támadás eredménytelen volt, jelentőségében már azidőben is különbözött a komáromi támadástól, mert nem volt elszigetelve és tervszerűtlenségében is csatlakozást keresett a magyar Vörös Hadseregnek ezekben az órákban meginduló támadó hadműveleteihez, objektíve biztosította az északi hadjáratban résztvevő csapatok balszárnyát. Emellett a Párkány elleni támadás első meghiúsult kísérlete is vezetési szempontból és liarcászatilag helyesen volt végrehajtva és éppen ezért lényegesen kisebb véres veszteséggel járt. Mindezeket egybevetve megállapítható, hogy a Párkány elleni támadás a komárominál sokkal komolyabb volt és második, győzelmes végrehajtásában komoly segítséget jelentett a Duna mentén előrenyomuló magyar vörös csapatoknak. A hadműveleti események színhelye Esztergom város és a körülötte elterülő terep jellegét mindkét szembenálló hadsereg számára a Duna, mint hadműveleti akadály jelentléte határozta meg. Az 5—600 méteres folyamszélesség mellett a harcászati szempontból kedvezőbb terep a jobbparti, tehát magyar vörös erők birtokában volt. Átkelési szempontból ugyancsak a magasabb domborzatú magyar oldal volt az előnyösebb. Átkelési célokra — eltekintve attól, hogy a folyamszakasz bármely más pontján tervezett átkeléshez a szemben álló felek egyike sem rendelkezett a szükséges ponton-, vagy hadihíd anyaggal — az esztergomi, magyar részről aláaknázott vasúti híd — a támadás időpontjában sértetlen állapotban rendelkezésre állt. Ugyanakkor védelmi szempontból is kedvezőbb volt a Duna jobbparti helyzet a magyar hadsereg számára. A párkányi oldalon a terep teljesen nyílt, amely — amint az a későbbi hadijelentésekből is kivehető — az esztergomi dombokról teljesen áttekinthető volt és akár a Szent Tamás hegyről, akár pedig a székesegyház mellett felállított géppuskák által a terep ellenőrzése, illetve pásztázása lehetséges volt. A párkányi oldal felett a Garam völgyéig teljes az áttekinthetőség, míg nyugati irányban az a Duna-parttól egészen az Érsekújvár—Köböl88
