A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)

Tóth István: A Tanácsköztársaság hétköznapjai – Közigazgatási intézkedések Esztergom vármegyében és Esztergom városában

csapatok támadását a város ellen és a vörös csapatok megérkezéséig tartották a frontot. (Zolnay László: A Tanácsköztársaság dicső napjai. Komárom megyei Dolgozók Lapja, 1954. február 13.)

Esztergom dolgozó népe az 1919 júniusi párkányi csatában is történelmi múltjához néltóan tett hitet a proletárdiktatúra mellett. Volt nap, mikor 200 katonát adott a Vörös Hadseregbe. Jellemző az ifjúság hazafias lángolására, hogy még a szülői beleegyezés körüli szabálytalanságok árán is megpróbált csatasorba állni. (1359/1919)

E nehéz hetekben már kitűnt, ki fog kitartani végig, s ki próbál fokozatosan elpártolni a proletárdiktatúra mellől. Az igazi forradalmiság azon dől el, ki nem sajnálja az életét is odaadni a nép ügyéért.

Maradt néhány írás arról is, kik hagyták el őrhelyüket, kik igyekeztek menekülni a tanácsapparátusból is a súlyos helyzetben. Dr. Major Ödön esztergom-megyei árvaszéki elnök, budapesti orvostanárral vizsgáltatja meg magát, aki „a gyógykezelésen kívül mindennemű, különösen szellemi munkától való tartózkodást ajánlott”. (2116/1919) Maros Antalnak „absolut nyugalomra és diaeticus életmódra van szüksége”, — ezért ajánlott neki az orvos 6 heti szabadságot. (2117/1919) Nem hallgatható el, hogy a szellemi munkát végzők inogtak meg leghamarabb.

A munkás-parasztvezetők — a hazaáruló Szabó István kivételével, aki árulása után az intervenciósokhoz menekült — végig kitartottak.

Azt mondottuk az esztergomi munkás- és katonatanács vezetőiről, hogy hiba volt részükről a súlyos időkben tanúsított kímélet, engedékenység az ellenséggel szemben. Tévedéseikből nekünk , utódoknak, a fiatalabb nemzedéknek is tanulnunk kell, mint ahogy ők is levonták a nagy tanulságot, akik megérték közülük hazánk,népünk felszabadulását.

Az Esztergom megyei Munkás- és Katonatanács megmaradt iratainak vázlatos ismertetését ezzel be is fejezhetnénk. De ezzel még nincs vége a dicsőséges Tanácsköztársaság emlékét felidéző dokumentumok sorának. A kutatómunka során mindig kerül elő újabb és újabb okmány, mely a tizenkilences forradalmárok sorsáról ad jelzést.

Egyszer egy vékony, rongyos újságtömbre bukkantunk, az 1919-es Esztergomi Népszava összefűzött példányaira. A június 3-i szám harmadik oldalán „A proletár bátorság” című hírfej olvasható. így szól:

„A pénteki harcok idején a cseheket üldöző vöröskatonák sorában harcolt elszánt vitézséggel és csodálatra méltó lelki erővel Csermák Gyula elvtárs, Esztergom város kerületi politikai megbízottja is. A párkány- nánai állomás közvetlen közelében állást foglaló gépfegyverosztaggal egyetemben ő is bátran és proletárbecsülettel állotta meg a helyét. Amikor pedig rohamra buzdította a mellette harcoló társait, cseh golyóktól találva három helyen is megsebesült, életveszélyesen. A legnagyobb golyózáporban tették a mentőink hordágyra őt és hozták ki a fedezékből. Félig áléit állapotban is csak azt hajtogatta :

30