A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)

Orbán Sándor: Az esztergomi érsekség a proletárdiktatúra ellen és az ellenforradalom felülkerekedéséért

vén az uralkodó osztályokéval közös érdekeit, ennek elemi oka alig szorul magyarázatra. Amiről szólni kell, az, hogy Esztergom miképpen viszonozta az ellenforradalmi rendszer iránta tanúsított előzékenységét.

Esztergom legfőbb hozzájárulása a „keresztény és nemzeti megújhodás” jelszavával felülkerekedő ellenforradalomhoz mindenekelőtt reakciós eszmei tevékenységében állt. E tevékenység történeti megalapozásaként messze kárhoztatta nemcsak a kommunizmus eszméit, de azt a szabadelvűséget is, amelynek talaján, szerinte, mindez kifejlődhetett. Legfőbb tanulságként azt szűrte le a történtekből, hogy nem szabad a tömegeket a teljes tudatlanság állapotában hagyni, mert az nem „immunizál” a kommunizmus ellen. Már előre hathatósan olyan ideológiával kell b eoltani őket, amely a legalkalmasabb a haladó eszméktől való távoltartásukra. Erre pedig alig lehet alkalmasabb más, mint az idealizmus általa képviselt és ezernyi módon terjesztett konzervatív és haladásellenes formája, a vallásos obskurántizmus, a valláserkölcsi nevelés. „Akeresz- tény Magyarország... szellemi megújulást jelent” — olvashatjuk a Katolikus Szemle első programadó cikkéből —. „A keresztény szellemnek, erkölcsnek, világnézetnek uralmát, köz és magánéletünkben, irodalmunkban, művészetünkben, iskolánkban, családjainkban. A keresztény szellemnek, műveltségnek, értelmiségnek megizmosodását oly mértékben” — teszi hozzá a szerző — hogy a „bomlasztó hatásnak” „ellen tudjon állni”. . ., „épp ezért elsősorban nagyarányú keresztény kultúrpolitikára van szükség”.70

Bár közvetlenül a Tanácsköztársaság leveretése után még nem öltött teljes és végleges formát Esztergom eszmei támogatása, mégis legfontosabb tényezői és módszerei már akkor jelentkeztek. A vallás „dicsfényével” övezvén e rendszert, már kezdettől megszentelte az uralkodó osztályok intézményeit, cselekedeteit, és alázatos tűrésre intette az elnyomottakat. Jellemző erre nézve, hogy már az ellenforradalmi terrornak is a Tanácsköztársaság leveretéséért tartott „Te Deum” és a „hit és haza vértanúinak” hazudott ellenforradalmárok emlékezetére celebrált „ünnepi rekviem” volt a nyitánya.71 Az alul levőket pedig körlevéllel oktatta ki a püspöki kar arról, hogy a proletariátus eszméi nem egyebek, mint „rögeszmék”, amelyek csak „felforgatásra” alkalmasak. „Képtelen elméleteket, s csillogó jelszavakat készpénznek véve, máról-holnapra paradicsommá akarták változtatni a siralomvölgyet; felforgatták a társadalmi és gazdasági rendet” — olvashatjuk a proletariátus képviselőiről e Prohászka szerkesztette közös körlevélből.72 „Mit kell tenni” tehát, hogy ilyen „hiábavaló” erőfeszítésekkel kárt ne okozzanak máskor — teszi fel és feleli meg a kérdést ugyanott: „mindenekelőtt a hitet és a hitből fakadó erkölcsöt, mint minden élet és rendnek alapját kell megvédenünk.”

70 Katolikus Szemle 1919. november 292.1. Sorsdöntő idők— Szerk. vezércikk.

71 Esztergomi Érseki Levéltár 2723/1919. Csernoch körlevele az ünnepi rekviem elrendeléséről.

72 Esztergomi Érseki Levéltár 2437/1919. A körlevél nyers fogalmazványa.

116