100 éve született Dr. Bense Imre - Kolos füzetek

Magyarsóki Ferenccel, Lélek Istvánnal és sorolhatnám még a neveket. A legszorosabb viszonyt Leel-Ossy professzor úrral ápolta, rendszeresen összejártak.

A legnehezebb időszakban, amikor nagyon furcsán néztek arra az orvosra, aki kiállt az egyház mellett, nem tagadta meg a hitét. A mindenkori esztergomi prímás házi orvosa volt, az öreg papokat, a papi otthonban ő istápolta, és a ferencesekkel is nagyon jó kapcsolatban volt. Évtizedekig ő volt a Ferences Gimnázium és Rendház orvosa.

Mindent elkövetett, hogy gyermekei műveltek legyenek. A rendkívüli elfoglaltsága mellett a zenében nagyon tehetséges Kati testvéremet minden héten, kedden a rendelése befejezésekor vitte Budapestre, zongoraórára. Amikor hazaért vele, folytatta a betegek ellátását.

A munka mellett olyan társadalmi életet éltek, mintha egy nap legalább 48 órából állt volna. Ritka volt, hogy este ne nyitott volna ránk ajtót valaki a baráti körből.

Fontos volt számára azoknak az embereknek a segítése, akiket a társadalom a padlóra küldött vagy alapból mélyszegények voltak. Sok roma mellett is kiállt. Számukra munkát biztosított, effektive anyagilag is támogatta őket.

Magánorvos volt, de meggyőződésem, hogy a magánbetegeinek 20-30 százaléka volt csak fizetős beteg. Én úgy láttam, akkor volt boldog, amikor olyanokon tudott segíteni, akik máshonnan nem reméltek támogatást. Merem mondani, hogy Takács János bácsi párjaként a szegények orvosa volt.

A családban nagyon sokan váltak nyugdíj nélkülivé: Nagyapám, mint esztergomi rendőrkapitány, másik nagyapám, mint földbirtokos, mert egy kicsivel több földje volt Jászberény környékén, mint az átlagnak, nagyanyám húga és még sorolhatnám. Ok egyik napról a másikra maradtak nyugdíj nélkül. Sok éhes szájról kellett édesapámnak gondoskodnia. Komoly beosztást igényelt ez, de úgy érzem soha nem nélkülözött egyikük sem.

Szeretet, boldogság és jó hangulat jellemezte a családot.

Nem emlékszem arra, hogy valaha is felemelte volna a hangját. Ésszel, érvekkel próbált nevelni minket. Pedig hihetetlen zajos kamaszkorom volt. Kati testvérem neveltetése nem jelentett problémát, Bástyámmal mi ketten7 éves korunktól gyakran tettük próbára a türelmét. Édesapám azonban osztotta azt a családi vélekedést, hogy a jó bor sokáig forr. Egyformán fontos volt számára mindhárom gyermeke. Mérhetetlenül türelmes volt.

Tudása, memóriája elámított. Amikor az egyetemi felvételire készültem őt hallgatva az volt az érzésem, hogy fejből mondja fel a „Szentágothai’anatómiát. Rengeteget kaptam tőle emberileg és szakmailag is.

Később ülhettem mellette a rendelőjében. Megtanultam tőle, hogy egy stílust,

12