115 éve született Dr. Eggenhofer Béla - Kolos füzetek
ládostul, bútorostul a vonaton - 3 napra elvitték. A kórház maradt, és édesapám úgy gondolta, hogy „hős” lesz, de nem így történt. A kórházban még nem volt külön gyermekosztály, ezért otthon a családi házban 2 szobában felállított egy 12 ágyas gyermekosztályt. A harcokat követő újjáépítésben is tevékenyen részt vett. Ennek ellenére, nem hogy hős nem lett, hanem 1948-ban ő lett Esztergomban a koncepciós perek első áldozata. A kórháztól való búcsúzásának sorait számos kollegája, többek között Rajner Muki bácsi, Ortay Gyula, Patonay János aláírásával hitelesítette: „A Magyar Kormány úgy találta helyesnek, hogy engem a kórházigazgatói és főorvosi állásom alólfelmentsen. Érzékenykedni önök előtt nem óhajtok. Felhasználom ellenben ezen alkalmat, hogy elbúcsúzzam Önöktől, mint személyzettől. Igaz, hogy a személyzet egy része csirkefogó, a nagyobbik rész tisztességes munkás. A csirkefogóknak is megbocsátok és felkérem őket javuljanak meg, Eddigi velem töltött fáradozásukért fogadják igaz köszönetemet és mindnyájukat arra kérem, fogadják szeretettel az új igazgatót és szorgalmasan dolgozzanak a jövőben is a betegekért és a magyar közegészségügyért. Isten velük!” Édesapám szájsebészként kezdett dolgozni - miután kirúgták a kórházból - és az én örökségemből fogászati rendelőt nyitott otthon a családi házunkban. Nekem 5 éves kislánynak ezekről a borzalmakról fogalmam sem volt, de arra emlékszem, hogy igen boldog voltam, mert sokkal többet lehettem vele. Ez az un „békesség”sem tartott sokáig. Úgy látszik az Eggenhofer név még mindig sokaknak nem tetszett (hogy miért: rejtély). 1950 februárjában a „változatosság kedvéért” az AVH börtönében töltött el apukám 3 napot, majd a családi házunkat az „intézménynek” felajánlva egy hónapon belül a Széchényi térre kellett költöznünk. Azt a családi házat az „Eggenhofer-villát” vették el, mely egész élete álma volt, az összes anyai-apai örökségét beleszámítva. Ezt már valószínűleg csak nehezen tudta feldolgozni, mert 1950. május 31-én éjjel szívinfarctusban hirtelen meghalt. Az Eggenhofer név továbbra is kísértett. Balázs bátyámat csak több év után vették fel az orvosegyetemre, Tamás bátyámat már a gimnáziumba sem vették fel (sport, úszás révén került a Hellj. Bányagépészeti Technikumba), és magam is csak nagy kerülővel lehettem középiskolai tanár. Ez azonban egy másik történet, de ennek ellenére büszke vagyok az Eggenhofer névre és mindenek felett Édesapámra! Eggenhofer Kinga 16
