Zolnay László: Emléklap Esztergom második megalapításának hétszázadik évfordulóján (1956)

- 16 rasmarhák, disznóit, juhok, kecskék a városárkon ki vili, - valahol a mai íerekteaplom táján - az állatvásár téren cserélnek gazdát. Benn a város piaoán, - a mai Széchenyi tér körül -poszté, lenvásson, 1»- és cserépedények, kovácsolt vas szerszámok, bérhél varrt lábbelik, cifra bundák, subák, dolmányok, szekerek, hordók, remekművéé fegyverek, vértek, viasz, méz, gyertyjnemű , méhser a kínálat tárgya. Egy kőház falánál lehajtott fejű emberek! - embervásár ezt Itt eleven árára, szolgákra megy az alká.

Az a vidám osoport meg ott, hűros hangszerek, meg dudák közepette, a lacikonyhánáli vándor énekmondók, igrloek, regésók bokra. A kéházak boltjaiban, grammos mérlegen, a pénzváltók e- ziistöt aranyat méricskélnek. A kapái aljában, külföldi posztók mellett, keleti szónyegek, aranyhimes kézimunkák várják a vevőt ; az arany és ezUstneműt azonban már benn a házakban vesztegetik az esztergomi ötvösök.

De piacra hozzák portékájukat a Kladuna haltartó vivár dumáiból az esztergomkörnyékl halászok is. kint maga Neptunus, o- lyan a zordképű szigonyos halász atyamester. Micsoda bősége Van Itt er'legjobb halfajtáknak! Ni, mennyi a bámuló ja a távoli tenger Dunába tévedt kóborának, a hat-nyolc mázsás|(viziborjának*, az eleven vizának! Csoda-e, ha az a hire a vén Dunának, hogy csak a fele viz! A többi az mind-mind hal benne! Ilyen országban bizony nem nagy sanyargás a böjt! De sózott hal, sajt, vaj, zöldség, keleti fűszerszám, vágott állat, só, állatbőr, deszka, épületfa is akad béven.

S, hogy a sokadalom porától megtisztuljon az esztergomi vásár látogatóját a jánosvitézek hévízi fürdőjében vígan meg- mártózhatik;1^/ aki meg a belső portul-óhajtja leöblíteni, az Tar Péter albergátor pram aöntésében^-®/ Jófajta hegyfarki,nesz mélyl, vagy kusztosi hegylevével locsolhatja a torkát. És is vele Esztergom vásárosa, polgára, tán valamennyi! Hogy is ne’, hiszen az a hire ennek a római tőkén termett caurranó arany - nak, hogy aki issza - holtig él, ha ugyan meg nem hal elébblA tavernákban meg vígan zörren a ceontkocka; bár tiltja az egy-