Zolnay László: A középkori Esztergom (1983)

Esztergom régi századaiból

Királyaink kedvelték a magyar pálosokat; a Pilis területén jelen­tős birtokokat adományoztak nekik s több kolostort építettek ré­szükre. IV. Béla király 1263-ban a Pilis egyik tisztásán — az akkor Benedek-völgynek nevezett helyen — álló vadászkastélyát adja a pálos rendnek, hogy abból kolostort építsenek. A Szent Lélekről elnevezett kolostor 1287-re készült el, s azt a Szent Kereszt-kolostor szerzeteseivel népesítik be. IV. Béla, Károly Róbert és Nagy Lajos király gyakran felkeresik a pilisszentléleki szerzeteseket vadászataik alkalmával. És gazdag ajándékokkal látják el őket. Nagy Lajos király egyik adománylevele (1378) a kolostorhoz tartozó földterület határait leírva több földrajzi elnevezést említ: „a határ a Királylese nevű hegynél kezdődik, majd áthalad a Marótra vezető úton, s az O-Remete-helyhez ér, innét az Örümes- patak mellett haladva a Soklos hegyig, egy másik patakig, majd a Fekete-kőtől Esztergom felé elér a Fehér-kőig, majd a Vadnyíló­gerincen visszatér a Királyleséhez”. A Fekete- és Fehér-kő ma is meglévő helynév; az O-Remete-hely a pálosok előtti remeteéletre; a Vadnyíló és Királylese pedig régvolt királyi vadászatokra emlé­keztető elnevezés. A Szentlélek-kolostor szintén a török háborúk idején pusztult el; romjai még ma is láthatók a Pilisszentlélek feletti kopár hegyolda­lon. 1290-ben III. Endre király a Visegrád közelében lévő Kékes nevű vadászkastélyát szintén pálos szerzeteseknek adományozza, ahol azok a Kékesi vagy Szent Lászlóról nevezett kolostorukat építik fel. E Kékesi Szent László pálos kolostornak ma már nyoma sincs; a török világban pusztult el. Helyét és nevét Pilisszentlászló helység­neve őrzi. A kolostor fontos köztörténeti emléke: 1308-ban itt szer­zett átmeneti békét Gentilis bíboros, a pápa követe Károly Róbert és Trencséni Csák Máté között. A csábító pilisi vadbőségnek még papi emberek — így az eszter­gomi kanonokok — sem tudtak ellenállni. Feljegyezték azt, hogy a káptalan fiatalabb tagjai vadászebeket tartottak, velük aztán lóhá­ton bebarangolták az erdőket. Ilyenkor letiporták a szőlőket, s mit sem törődtek azzal, hogy vadászataikkal temérdek kárt okoznak a szőlősgazdáknak. A gazdák nemegyszer kikeltek ez ellen az úri kedvtelés ellen — írja az esztergomi káptalan egyik, 1397. évi egy­házlátogatási jegyzőkönyve. S az egyházi elöljárók úgy döntenek: azok a kanonokok, akik 47

Next

/
Thumbnails
Contents