Zolnay László: A középkori Esztergom (1983)
A középkori Esztergom szerepe a magyar művelődéstörténetben
egyikében megénekelte magyarországi élményeit is. Ám a keserű sorok már csak arról tájékoztatnak, hogy Ariosto nem tud és nem akar gyökeret verni az oligarchikus erők miatt széthulló Magyarországon. Az egyre inkább elvilágiasodó egyházi udvartartás reneszánsz pompájának hátterében komorabb hangokat is megőrzött Esztergom irodalomtörténete. A XV. század nyolcvanas éveiben Temesvári Pelbárt — egy időben esztergomi ferences rendfőnök, a magyar Savonarola — tüzeshangú intelmek áradatát zúdította az egyház elvilágiasodása, a növekvő népelnyomás ellen. Az ókori Anaxago- rasz nyomán keserű realizmussal mondja a feudális világ törvényeiről: „. . .a törvény pókháló. A kicsi legyek fennakadnak benne; a nagyobbak keresztül rontanak rajta.” Másik példabeszédében a gazdagokat ostorozza. „Gazdag ruhába öltöznek, de a fagyban, hidegben mezítelenül haldoklókkal, a szegényekkel nem törődnek! Maguknak nagy palotákat rakatnak, hogy megbámulják őket az emberek, de ügyet sem vetnek a szegényekre, akik az utcán haldoklanak!” Egy ideig az esztergomi ferencesek zárdájában él a fogarasi kapitányból franciskánus szerzetessé vált Tömöri Pál. Innen szólítja 1526-ban Budára, majd Kalocsa érseki székébe, onnan a mohácsi csatatérre II. Lajos király parancsa. Neve Esztergomhoz fűzi a XVI. század elejének egyik legjelentősebb magyar — s immár anyanyelvén verselő — költőjét, Esztergomi Farkas Andrást. A luteránus prédikátor verses munkájában (1528) a pártoskodókat okolja az ország elvesztéséért. Magyarokat adá törökök markába, Kik a Sarlóközből, ah bő Mátyus földéből Szálából, Somogyból, ah Szerém földéről Ah széles Alföldről sok népet el hajtának. [...] Mindezek szállónak istentől mireánk. Bűnünk szerént és gonoszságonk miatt, Egyfelől verete pogán törökökkel, Másfelől némettel és ah sok pártolókkal, Ezzel megmutató az hatalmas Isten, Hogy ő a bűnöknek erős bosszúállója. 210
