Zolnay László: A középkori Esztergom (1983)
Esztergom a magyar varosok élén
vében akadunk Meza esztergomi aranyfonó (aranyszálhímző) kisded manufaktúrájának emlékére (1276). Frappáns egyezése a levéltári adatoknak s a régészeti leleteknek a kitűnő régész, Horváth István egyik szerencsés találata: 1334-ben esik szó a város déli részén, Szent Pál falu határában Hench csontműves (veculator) mesterről. A vélt helyen a régész egy egész csont- korcsolyaraktárat tárt fel. Az okleveles emlékeken és a középkori régészeti leleteken kívül a visszakövetkeztetés módszere is segítségünkre lehet a város középkori iparoséletének rekonstruálásában. Az 1683-ban felszabadult város újkori céhlevelei szinte kivétel nélkül korábbi, törökvilág előtti ipari gyakorlat emlékeit elevenítik fel. Lapozzunk beléjük — ezúttal csupán futó pillantásra! A magyar vargák céhszabályai XV—XVI. századi királyi szabadalmakon nyugszanak. A török kiűzése utáni céhlevelüket 1699- ben erősíti meg az uralkodó. 1651-ben az esztergomi ötvösök, akik a török hódoltság miatt töröktől mentes városokban dolgoznak, Győr, Komárom, Érsekújvár ötvöseivel együtt a török kézen lévő Pest ötvöseinek kiváltságait kapják meg. A magyar borbélyok céhlevelét — az akkor magyar kézen lévő Esztergom vicekapitánya, Orsi Péter bocsátja ki 1597-ben.* Utóbb e magyar nyelvű szabadságlevelet 1600-ban, majd 1717-ben erősítik meg. 1694-ben kilenc mészáros dolgozik Esztergom-Vízivárosban; „Az réghy szokás szerént való” kiváltságaikat 1694-ben, majd 1724-ben a király erősíti meg.** S rendre következik a magyar szabók és posztónyírók céhlevele 1693-ban, a molnároké 1699-ben, a gombkötőké 1696-ban, a kerékgyártóké és kovácsoké 1699-ben, az asztalosok, esztergályosok, üvegesek és ácsok közös céhéé 1699-ben, a kereskedők és kalmárok társulatáé 1710-ben, a csizmadiáké 1712-ben, s végül a vargalegé* Ők azok a „magyar barbélok” — seborvosok —, akiket Balassi Bálint 1594- ben bekövetkezett elestével kapcsolatban unokatestvére, Balassi Zsigmond dicsé- rőleg említ. A Balassi-biblia előzéklapján sajnálkozva jegyzi meg, hogy a költőt idegen „barbél” veszítette el, „nem akarván szót fogadni az magyar barbélok- nak . . ** 1294-ben az esztergomi Királyi városnak tizenöt mészárosmesterét említik. 175
