Zolnay László: A középkori Esztergom (1983)
Az Árpád-házi királyok székvárosa
rok útja (a közeli Szent Lőrinc-plébánia emlékét őrző Szent Lőrinc utca) zárta. Ennek tengelyében futott le a Kis-Dunáig a Szent Lőrinc-híddal és a Szent Lőrincről nevezett, városkapuval áthidalt városárok. Kelet felé — mint említettem — a mai Zalka Máté út nyomvonalán ugyancsak a városárok s a fal határolta a várost. A település nyugati, természetes határa a Kis-Duna volt. A város — ezeknél a megkötöttségeknél fogva — sem észak, sem kelet, sem nyugat felé nem terjeszkedhetett. Úgy gondolom: déli határa - legalábbis a XII—XIII. századig — nem lépte túl a mai Kun Béla, illetve Beloiannisz utca tengelyét. A ferencesek középkori, XIII. századi építésű kolostora a Kis-Duna-part közelében (a mai Pór Antal téri plébániatemplom, az „Öregtemplom” környékén) a XIII. század végén még városvégi település volt. Ettől délebbre, a régi város falain kívül, a korai városmaghoz tartozó román kori kőépület — tudtommal — még nem került elő. A kora középkortól fogva a város déli irányban ettől a tengelytől délebbre is kiterjeszkedett. Késő középkori déli zárófala és a város árka a mai Rudas László út irányában — a hajdani Szent Pál falu felé — helyezkedett el. Nem véletlen tehát a régi „Árok-utca” elnevezés! A városhoz tartoztak azonban már a XI -XIII. századtól fogva a tőle délre és a tőle keletre eső kisebb kolóniák is, amelyekre a város nemcsak gazdasága, de közigazgatása szívó hatását is kifejtette. (Például a Szent Anna-negyed, korábban a Szent Vilmos-, utóbb a Szent Ágoston-rendiek kolostorával, vagy az eltűnt Libád és Örmény település; később ezek mind beolvadtak a városba.) Ha ma a Szent Tamás- vagy a Vaskapu-hegyről megtekintjük Esztergom város — egyre kiterjedtebb — déli határait, látnivaló: a hegyek s a Kis-Duna csupán déli irányban, az eltűnt Kovácsi, Bajon, Szent Pál falu, még délebbre a táti síkság s a hajdani Szentkirály felé engedte meg a városnak — a mocsaras területek miatt - eléggé korlátozott kiterjeszkedését. Ä város középkori hidrográfiai — s ezáltal helyrajzi és szintviszonyai — jelentősen eltértek az újkori s a mai állapottól. A középkori város járószintje — csakúgy, mint a hajdan jóval nagyobb szabad ártérrel rendelkező Duna átlagszintje is —jó két méterrel mélyebb volt a mai útburkolatok, járdák szintjénél. Ennek, majd a középkor óta végbement állandó feltöltésnek kell tulajdonítanunk azt (amint az 1950-es években feltárásaim során tapasztalai
