Zádori Ev. János: Pázmány Péter szobra Esztergomban (1883)

28

ostorait pusztuló hazáján. Az kiválasztatott, hogy az Isten népét visszavezesse hazájába, ez, liogy Isten elpártolt népét visszavezesse a kath. egyházba. Oly márványok ezek, melyek gondolkodnak, az elmúlt zivatarok felett elmélkednek s előre látnak. Ott is, itt is éreztük a vallásos meghatottság, a szomorúságnak (örömtől kevéssé behintett) érzelmeit. Mert Mózesnek ép úgy, mint Pázmánynak, ámbár sokat tettek, érezték is az égő csipkebokor hevítő szellemét (amaz Arabiában, ez az oltáron) még elég okuk volt aggódni, hogy vájjon a v'égkifejlés milyen lesz ?

IX. Maszlaghy Ferencz a „Magyar Koronában“ ekképen ir a szoborról:

„Mária országának és áldást patakzó cultusának második Státora, Pázmány Péter nem nélkülözhette emlékszobrán azt, kinek fényteljes életén át mindig leghőbb tisztelője vala, kit költői elrag-adtatásában eg-y örökbecsű klassikai fenségü s e falak között most is zengett bymnusával magasztalt, — a bold. Szüzet hazánk Patro- náját. A mü hirdeti mesteri kezét alkotójának. Leírhatatlan báj és szendeség van e bámulatos tökélylyel kivitt arczon kifejezve. Mellette a gyermek Jézus, áldásra széttárt kicsiny karjaival, hasonló mütökélylyel kidolgozva, a szent naivitás jellegét viseli magán. Mintha mondaná ott a magasban: azon hatalmas ember ott lent, engem hirdet, őt hallgassátok! Az egész egy megragadó művészi expositiót mutat, mely eszméjének magasztossága, áhítata, szendeségével mintegy enyhíti ama tüzet, lángot és erőt, melyet az alatta levő Pázmány alakja kifejez.

Pázmány alakjára csak egy jelző illik. Impozáns egész teljében. A két ember magasságnyi hatalmas, fejedelmi alak egészen szabadon áll, s első pillanatra már megragadja a szemlélőt. Itt Pázmányt látjuk, a nagy és hatalmas szónokot ékesszólása zenithjére emelkedve. A fej és arcza leghívebb portrait; fején a magas bibornoki