Zádori Ev. János: Pázmány Péter szobra Esztergomban (1883)

25

fanatikus düh, hanem engesztelékeny, jóakaró, har- czokban kifáradt, a sir nyugalma felé haladó ábrá- zattal. Idealizálta, mint illik a művészethez a realitást. Jellemzetes arcza hű tükre lelke mozgalma, buzdulásának, ililetségének, aggódásának mintha keblében lenne eltemetve az egyház és haza fájdalma. Kifejezi mindazt, amit a maecenas kifejeztetni óhajtott, s ebben áll a művészet legfőbb feladata, tökélye. Arcza a férfi jellem kifejezésére oly be- végzett, mint Raphaelnél a nők arczjelleme. Ezen arcz kitárja a szónok belső érzelmeit, kimutatja hi- degvérüségét lelkesedésében is. Nyugodsága, hatalma érzését jelenti. Látás által halljuk beszédjét, emelkedik melle, mintha a márvány belülről erezne. Szinte lehetetlennek véljük, hogy az anyag ennyire képes volna közvetíteni az érzelmeket, eszméket. Ez valóban a szellem uralma az anyag felett. Kifejezi vas tetterejét, történeti nagyságát, szónoki fönségét, engesztelő jóságát. Arcza a legtökéletesb, amint e nemben (a szónoklatban) láttam. Hangzó kő, beszélő anyag, tanító márvány, oly fülekre nézve, melyek szívvel, észszel hallgatnak. A művészet remekeiben van bizonyos nagyság, mely a középszerű tehetségekkel is közlődik, mely a köznapi lelket az eszmények magasságába emeli, s nagy tettekre tüzeli. Ezt Pázmány szobra mind eszközli, azért az lesz nálunk Vendomo oszlopa, melyre a magyar egyház tagjai mindenkor föltekinteni s belőle forró lelkesedést meríteni fognak az egyház ügye mellett.

VII. Legszebb, azaz leginkább igéző az emléken a bold. Szűz, kinek alakja magasztos szépségben az istenanyai méltóságot fejezi ki. Raphael i szépség, aetherikus fönség. Nem édeskés, szeretettől olvadozó anya, aki a szeretet érzelmében már felolvadt, hanem, noha boldogsága tavasz korában van, már is érzi hivatását, s valamint a próféták arcza in látható a jövendő, úgy szűz Mária arczárói olvashatjuk a