Zádori Ev. János: Pázmány Péter szobra Esztergomban (1883)

22

sorok írójáé, nem kételkednek a kortársak, kik szerencsések a bíboros főpap ajkairól az Isten igéjét, az ő népszerű, plastikus, fenséges prédikáczióit hallgatni, és a lelkesedés azon tűzhelyénél mele- gülni, mely a főszékesegyház szószékén oly gyakorta fellángol. Hogy igy gondolkozik a nép, kitűnik a zsúfolt egyházból, a közönség tömegéből, mely áhítattal tódul a szószék alá, mikor gyanítja, hogy 0 Emja prédikál. Midőn egy alkalommal hallgattam a nép között szónoklatát, egyik mondá: oh mily szép, a másik: oh mily igaz, oh mily kedves; a harmadik: oh mily érdekes. És mindeniknek volt igaza; mert a kér. hitigazságokat oly érzékeltető alakba öltözteti, oly behízelgő, harsány de vonzó hangon adja elő, hogy java részét elmondja otthon övéinek a nép. Ékesszólása csengő, mint a harangzene. Ünnepélyes ilyenkor a napsugár, mely fénybe önti a a vallási titkok ábrázolásait. Dagadnak a szív érzelmeitől hevülő keblek, édes remény, bizalom szál a szívbe, nappal van a megvilágositott értelemben, menyországot éreznek a kebelben. A hang is képezi egyik szépségét szónoklatának. Szelleme magasröptű, de a képzelem égi szárnyait, az értelem folyton fékezi, az ész közérthetővé teszi. Nem a siker iránti bizalmatlanság közönyével, nem a kötelességtől jesités puszta indokából prédikál, hanem a szó tűzkeblének lángja, érzelmeinek melegét átönti hallgatóiba. Mert van nemcsak természeti, hanem erkölcsi villanyosság is, mely szintén közölhető másokkal. A nép csak azt érti, amit érez, csak az igazi népszónok, aki lelkesedésbe hozza. Az eszmék csak akkor lesznek cselekvők, mikor az érzés által megelevenednek. Ámde buzgósága nem fölgerjedés- ből, hanem inkább megfontolt akaratjából, mély meggyőződésből ered. Az egyház szive látszik verni keblében. Lángesze annyira át van hatva szive érzelmeitől, mint minden nagy leieknél, hogy a meg-