Zádori Ev. János: Pázmány Péter szobra Esztergomban (1883)

11

tét, elevenséget kölcsönöz neki. Miután több oldalról felvilágositást adott az igazságról, a belőle folyó kötelességet úgy köti a lélekre, hogy az olvasó törvény előtt érzi magát, hol felelnie, számot kell adnia. Soha nem túlságos egyes kötelmek vázolásában, nem változtatja kötelességgé ami tanácsul adatott, s igy a lélek a lehetetlenség ürügye alatt nem menekülhet a teljesítés tartozásától. Mindezt keresett mondások, frásisok nélkül, de gondolat, eszme, érvekkel, megható vagy villanyos fényvető hasonlatokkal eszközli. Közmondásokat használ, de merőben eme kettős czól kedvéért. Tapasztalhatjuk ugyanis, hogy a prédikáczióban hallott közmondások hasonlíthatók az úrvölgyi, fémoldatos vízbe dobott vasr darabhoz, mely rézzé változik. A szónok által használt példabeszédet azon tanítás és intelmekkel felruházva viszi haza a hallgató, melyek közt az elmondatott az Ur házában. Jelszó leszen az egy- ideig a családban, mely azt épülve hallgatta a templomban.

Pázmány prédikáczióival soha sem akart fényleni, hanem használni; a szónoklat nála nem a hiúság kielégítésének, hanem a felebaráti szeretet gyakorlásának tere. Nincs is azokban mesterkéltség, hatásvadászat, hanem a legnagyobb természetesség; a szónoki elem, nagy erő, melegség, mintegy visz- szatartva nyilatkozik bennök. Némely beszédje csonka, de legtökéletlenebb maradványaiban is az óriás tetemét leljük meg. Századok múlva is örömmel fogják hazafiai elmondani s épüléssel hallgatni. Valamint az eseményekben, melyek viharosan következtek egymás után, nem saját nagyságát kereste, úgy nem a szónoklatban. Nem sejté, hogy századok múlva eszménye lesz a magyar szónokoknak. Eddig ezek voltak emlékei. A lelki fénynek, központjai melyektől az egyház szolgái gyuladoztak, az Isten dicsősé