Várkonyi Ágnes: Vak Bottyán (1951)

IV. A Dunántúl felszabadítása

gének feladatát csak megkönnyítette az, hogy az egész várat

feneketlen mocsár és széles vizesárok vette körül, mely csaknem hozzáférhetetlenné tette. Lehet, hogy más generális hónapokig lövette volna a bástyákat, gondos ostromgyűrűvel próbálta volna meg kiéheztetni az őrséget. A hosszú időhúzás, halogatás nemcsak a dunántúli harcok kimenetelére lett volna szerencsétlen hatással, de a kuruc szabadságharc ügyét sem vitte volna előre. Bottyán már az első kísérlet után meggyőződött arról, hogy kis mezei ágyúival nem sokra megy, bármilyen hevesen löveti is a simontornyai falakat. Ezeket a falakat nem szétlőni kell, hiszen jobb is, ha épen kerülnek a kurucok kezébe, hanem gyors rohammal meg kell mászni. Nyaktörő és veszélyes vállalkozás volt ez. De november 11-én már jelentheti Bottyán: »Simontomyát vérrel vettem meg.« A roham sikerült, bár sok véráldozatba került. Bottyánnak egy fölöttébb jól megerősített várat minden komoly tüzérségi előkészítés nélkül, rohammal sikerült bevennie! Később a császáriak 1707-, 1708-ban megkísérelték, hatalmas tüzérségi apparátussal táborozva a vár körül, annak visszafoglalását. De csak 1709-ben sikerült ez nekik. Természetesen egy ilyen mindent elsöprő rohamot csak lelkes, győzelemreszánt sereggel lehetett indítani. Bottyán nagyszerűen értett a sereg fel- lelkesítéséhez. Minden katonát magával ragadott bátorsága. Mindenütt ott volt, ahol legnagyobb volt a veszély, legsűrűbben hullott a kartács. A nehezen megmászható bástyafalakon Bottyán biztatta kitartásra a katonákat. Ahol megcsillant kis ezüst baltája, mellyel rohamra vezényelt, ott hiábavaló volt a labancok minden erőfeszítése. Bottyán személyes bátorsága igen sok már-már veszettnek vélt helyzelet mentett meg. Vakmerősége, mely végvári vitéz korában olyan nagy hírt szerzett számára, egyszer majdnem végzetessé vált. Pápa ostrománál történt Simontomya megvétele után Tatát foglalta el, majd Pápa alá szállt. Itt nem sokat segített az ágyúzás; rohammal kellett elfoglalni a várat. Miglio, a vár védője erre is felkészült, s kartácsra töltette meg az ágyúkat. A trombiták s dobok jelt adtak az általános rohamra, de megszólaltak ugyanakkor az ellenség ágyúi is. Bottyán nem sokat törődött ezzel, maga is a falakra hágott. »Holott is kartáccsal hozzám lővén, hárem helyütt esett rajtam az lüvés, csak egy