Várkonyi Ágnes: Vak Bottyán (1951)

IV. A Dunántúl felszabadítása

IV.

A DUNÁNTÚL FELSZABADÍTÁSA

A kurucok kedves földe:

Gyöngyös mente, Rába völgye,

Pápa tájjá, Győr eleje —

Be jő annak a kenyerei

Hosszú évek múlva a szabadságharc leverése után is szívesen emlékeznek vissza a bujdosó szegénylegények a dunántúli vidékekre, ahol annyi győztes csatát vívtak.

1705 nyarán azonban ebből a sok győztes csatából még eggyel sem dicsekedhettek a dunántúli kurucok- Dunántúl szerencsétlen föld volt a kuruc fegyverek számára. Már az előző esztendőben kétszer is elfoglalták, de eredmény nélkül, mert rövidesen kiszorították őket onnan. 1705 elején Károlyi ismét átment hadtestével, de már márciusban kénytelen volt seregének maroknyi maradványával visszamenekülni a Dunán.

A dunántúli nép meg védtelenül ki volt szolgáltatva az ellenség minden önkényének. Heister és Pálffy serege felverte, elpusztította a falvakat. Sírva panaszkodik a nép:

Rólunk is lehúzták öltözetünket,

Mezítelen hagytálc az mi testünket,

Hurcoltak, rútul kínoztak bennünket, — Levágtak bennünk nagy sok ezereket.

Amerre az ellenség ment, rombolás és gyújtogatás jelezte az útiát.

Gonosz ellenségünk jaj! elpusztita,

Sok várost, falvakat fölgyujtogata,

Szép épületit mind összerontotta, —

Annak lakosit mind az kardra hányta

32