Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
I. rész. Általános ismertetés
79 nyon szállítottuk el, melynek rakodójára primitív szénosztályozót építettünk. A Tömedék-akna lejtaknájából kiszállított szenet ugyanazzal a végnélküli kötéllel vontattuk a bemutatott 48. számú térképen a szénosztályozóhoz. Reimann-altárónak 1915-ben való megépítésekor annak szállításába terveztük kapcsolni Tömedék-akna termelését is, s ezért Tömedék-akna +70 m színtű alapközléjéről siklót hajtottunk az altáró magasságáig, majd oldalvágattal az ódorogi régi bányászat alatt az altáróig hatoltunk. E pontról az altáró kiépítését is siettettük, két támadási pontot nyerve, s az 1917. évben történt lyukasztás után ez oldalvágatot szállításra kívántuk felszerelni, azonban e régi műveléseken áthaladó sikló tűzbe került s minden igyekezet dacára sem volt rendbehozható. így Tömedék-akna termelését egyelőre a régi úton szállítottuk el. A törekvés azonban a szénszállítás központosítására tovább is megmaradt s ezért az altáró oldalvágatára Miklós-fékakna néven 1919-ben aknát mélyítettünk, melyhez Tömedék-akna szenét külszíni siklóval szállítottuk. A fékaknán leszállított szén az altáróban berendezett mozdonyszállítással jutott a Reimann-aknai s később az Auguszta-aknai szénnel együtt szénosztályozónkhoz. Tömedék-aknának üres csillékkel való ellátása vezetett minket arra a gondolatra, hogy a Reimann- és Auguszta-aknán berendezett meddőhányó helyett a szénosztályozó palájával és a centrálé salakjával együtt a kerület minden meddőanyagát e fékaknához szállítsuk s ott hányónkat központosán építsük ki, módot nyervén a hányóra kerülő anyagból a még használható szenet és fát kiválogatni. E hányóberendezés 1926. évben el is készült s kötélpálya viszi a hányó kúpjára szerelt automatikus buktató állomáshoz a meddőanyagot. A berendezést a mellékelt fényképen mutatjuk be (52. b. ábra). 1931. év tavaszán a gazdasági pangás parancsolta termelési költségcsökkentés érdekében a meddőanyagnak a bányák fejtéseibe való tömedékelését igyekeztünk az egész vonalon megoldani, hogy a hányókezelés költségét megtakarítsuk és a tömedékeléshez szükséges homokanj'agban is takarékoskodjunk. Egyelőre a kérdés még nem nyert végleges megoldást, a gyakorlati eredmények fogják igazolni a hányóberendezés nélkülözhetőségét avagy üzemének szükségességét. Tömedék-akna megszűnése után Samu-akna termelését az előbb leírt módon továbbra is a fékaknához szállítjuk azzal a különbséggel, hogy a külszíni végnélküli sikló Samu-aknáig nyert 300 m-es meghosszabbítást. Természetes mindenki előtt, hogy e berendezkedés nem végleges és mindenképen feladatát képezi az üzemvezetőségnek a szénszállítást olcsóbbá tenni, azonban Samu-aknának eddig fokozatosan feltárt szénvagyona nem volt elegendő bázis ahhoz, hogy az altárót egészen az aknához meghosszabbítani lehessen. S így keresve a megoldást, azt abban a lehetőségben látjuk, hogy a Samu-aknai telep nyugati vetője után a dorogi Kálvária-hegy déli oldalát kutatjuk át fúrásokkal, és ha a széntelep folytatását itt konstatáljuk, akkor az altáró mellett létesítendő vakaknával kapcsolhatjuk be Samu-akna üzemét az altáróhoz, mely esetben 52. b. ábra. Központi hányó. 52. b. ábra. Központi hányó.
