Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
V. rész. Munkáskérdés
203 erkölcsi kötelességet a munkástömeggel szemben, annál kevésbé felelősséget érte. Ha a gyár vagy iparvállalat csökkenteni kénytelen üzemét, egyszerűen kiirja kapujára az elbocsátottak szomorú névsorát. A munkás nem érdeklődhetik sorsa iránt, nem kérhet tanácsot jövő elhelyezkedésére, nem is látja elöljáróit, talán nem is ismeri őket. Marad egyedül az ökölbe szorult kéz és az istenkáromlás a volt munkaközösség eredményeként! Pedig mennyivel könnyebb lenne egész munkáskérdésünk, a mindnyájunk lelkére nehezedő munkanélküliség megoldása, ha minden iparvállalat, gyár és műhely érintkezést tartana fenn tovább is munkásságával, milyen más türelemmel viselné a tömeg a megpróbáltatások nehéz hónapjait, ha érzi, tudja, hogy elöljáróinak, vállalatának legnagyobb gondja az ő megélhetéséről mielőbb gondoskodni, s végszükségben számíthat annak támogatására! De mennyivel könnyebb volna az ország egész társadalmának támogatását is értékesíteni, ha a nagy tömegek helyett az egyes iparvállalatok, gyárak, műhelyek szerint elkülönített kisebb csapatokkal állanánk csak szemben, kiknek minden tagját ismerik vezetőik, s tudják, hol és milyen mértékben kell a legsürgősebb segítség, s végül milyen más volna e tömeg hangulata és sorsa, ha a munkáskérdés problémájának érdekében a tőke akkor, amikor a ma munkanélküli tömegeket gyümölcsözően foglalkoztatta, öregségük nyugalmának biztosítására e kertes házakat vagy a fővárosban öröklakásokat biztosította volna, s most az elbocsátott idősebb munkások saját otthonukban bámulatosan kicsi igényükkel el volnának helyezve! Akkor látnák, mire képes a munkásnak testvéri szeretete a fiatalabb generáció iránt, kiket lakásaikban örömmel látott volna vendégül, míg számukra munkaalkalom nyílik. Mindez ma hiányzik, de bármilyen nehéz, bármilyen lehetetlen áldozatokat kell hoznunk ezért, keresztényi türelemmel és szeretettel kell tegyük saját, mindnyájunk bűnéért, hogy bölcs Leó pápánk negyven év előtti szózatát, a Rerum novarum igazságait nem értettük meg annak meghirdetésekor, hanem helyet adtunk a nemzetköziség raffinált, alattomos tanításának, a liberális sajtó észrevétlenül romboló befolyásának, hogy hitünket nyilvánosan megvallani a modern ész hiányára vall, a templomba eljárni, jó példát szolgáltatni bűn, hogy a munkások közé állani, velük foglalkozni gyanússá teszik a tisztviselőt felfelé, piros posztót jelent az lefelé! Nálam a szerény bencéstanár, a Hercegprímás Űr 0 Eminenciájának pasztorálása, másnál a forradalmaknak saját testükön érzett tanulságai, de mindenkinél a mai világégés borzalmas látványa, vésztjósló villámlása kell hogy felébressze, felgyújtsa a szent elhatározást, hogy saját és a munkásság pasztorálásával siet a mai válságos idők munkáskérdésének megoldására. A tőke pénzzel, a vállalatok tisztviselői volt munkásaik testvéri felkarolásával tegyék jóvá súlyos mulasztásukat és ha akad közöttük, kit még a mai sötét idők sem bírnak jobb belátásra ébreszteni, akkor jöjjön az Államhatalom is a saját érdekében, s ne azon töprengjen ma, hogy a vallás elválasztassék-e az államtól, az egyházi vagyon az egyháztól, a pap az iskolától, hanem igyekezzék maga is a vallás erejére, az államokat, a közíileteket, ipari vállalatokat, az egész emberiséget egyedül összetartó mindenható Krisztusi szeretetre támaszkodni. Minden katholikus világi ember nemcsak egyházának, hanem hazájának és a hivatása körébe tartozó céloknak is úgy teszi a legnagyobb szolgálatot, ha támogatja a lelkipásztori munkát, amely Krisztusnak útjait készíti, ápolja a szeretetet: minden emberi boldogság és boldogulás titkát! Az adott programmhoz híven vállalatunk igazgatóságának, elsősorban Dr. Chorin Ferenc felsőházi tag, elnök urunknak és Dr. Reimann Ernő ügyvezető igazgató úrnak előzetes engedélyével kérvényt nyújtottunk át 2605 aláírással ellátva, melyben kértük a munkásság és altiszti kar jutalmazását azzal, hogy minden 30 évi szolgálattal nyugdíjba vonuló altisztünk és munkásunk örök tulajdonul kertes házat kapjon ajándékképen a társulattól.