Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
141 tervezik, nem indokolt tehát Auguszta- és Reimann-aknán sem a fekiitelepek benthagyása. Miután tény az, hogy a növekedő mélységgel a bányászat vízveszélye is növekedik, felvetődik a kérdés, vájjon nem lehetne-e a vízveszélyes szintet rendszeresen sűlyeszteni. A kérdés úgy a dorogi, mint a tokodi bányászatra elsőrangú fontosságú. Ha ez ugyanis sikerülne, a legkönnyebben volna minden vetődés problémája megoldható, mert azok harántolhatók volnának vízveszély nélkül, és a vetők hosszában sem lenne szükséges a jövőben biztonsági pillért hagyni, el volna kerülhető tehát az eddig ily módon előállott szénveszteség. A fekiitelepek minden aggodalom nélkül fejthetők, a zsompvágatok, esetleg az alapközlék is mészkőben volnának elhelyezhetők, s igy azok drága fenntartási költsége megtakarítható lenne. Előbb vagy utóbb okvetlenül el kell dőlnie e kérdésnek, mert úgy a dorogi, mint a tokodi medencében kiaknázásra várnak 400 m mélyen fekvő teleprészek, melyek a nagy víznyomás miatt már nagyon veszélyesek lehetnek. További kérdés az is, vájjon a víznivó sűlyesztése csak az összes vízhozzá- folyás kiszivattyúzásával történhetik-e meg, avagy kisebb körzetben is meg lehetne-e a kérdést oldani? Az előbbi esetben a dorogi- és ebszőnyi-patak vizének emelésével kell számolni, ami Schmidt bányaigazgató szerint 30—40 m3-t tehet ki percenként, de ez még mindig olyan mennyiség, melytől — ha a termelést e költségnek megfelelően emelni lehet — nem szabad visszariadni. Lehetséges azonban az is, hogy a víznivót egy körzeten belül is lehet sűlyeszteni, mely esetben a kérdés még egyszerűbb, s annál könnyebb lesz, minél kisebbek a keresztrepedések, melyek az egyes barlangokat, hasadékokat összekötik, vagyis minél nagyobb az ellenállás, melyet e víznek a mészkőben le kell győznie, hogy a szívótérhez juthasson. Okvetlenül megkísérlendő tehát, vájjon lehetséges-e a víznivó sűlyesztése? E célra a Reimann-altáróból — lehetőleg közel a talált barlangokhoz — aknát kellene a mészkőben lemélyíteni, s a +0-ás szinten abból egy keresztvágatot hajtani a Reimann-aknai vetőkre merőlegesen. E keresztvágatnak továbbhajtásával Auguszta-akna mezejébe, keresztezhetők volnának az ottani vetők is, s így az azok mentén lévő barlangok lecsapoltatnának. Miután számolni kell azzal, hogy a táró kihajtása közben nagyobb meny- nyiségű vizek csapoltatnának meg, az aknába szivattyút kellene felfüggeszteni, melyet a víz gyors emelkedése esetén felhúznának, majd azután újból sülyesz- tenének. A mészkőben kihajtott vágatok a víznivó sűlyesztése után jó tartalékul szolgálnának az esetleges vízbetörések esetén. Ha az így vázolt közlehálózattal nem sikerülne a víznivó csökkentése, akkor megkísérlendő a három esztergommegyei vállalatot egy vízérdekeltségbe összehozni, s a víznivó csökkentését az egész kerületben egyszerre megkezdeni, a költségeket pedig bizonyos kulcs szerint elosztani. A Schmidt bányaigazgató által felvetett eszme, hogy a kopár, műveletlen triaszmészkő hegyeket fásítani kell, szintén elősegítené a cél elérését, de ez nem lehet már társulati feladat, hanem elsőrangú fontosságú államérdek. A magyar állam erdőségeinek nagy részét elvesztette, s így a fabeszerzés évről- évre nagyobb nehézséggel fog járni. Esztergomtól Rudapestig kiterjedt harmadkori hegyláncolat húzódik, mely évről-évre kopárabb, tehát nagy energiával, s tervszerűen kellene az államnak — különösen a munkanélküliség idejében — e fásítást megkezdenie. A két legnagyobb bányavállalatnak feladata az államot e fásítás szükségességéről felvilágosítani, megmagyarázva, hogy ezzel a kitermelhető szénvagyon is emelkedik, tehát a nemzeti vagyon gyarapodik. 3. A vízveszély ellensúlyozásához megtörtént-e minden intézkedés s ha nem, mely intézkedések ajánlhatók? A kérdésre részben, sajnos, tagadó választ kell adni, mert eddig csak Reimann-aknán van e tekintetben nagyarányú berendezés. Annavölgyön nagyobb
