Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
137 kell gondoskodnunk. Vágataink fenntartása a vetőkön keresztül rendkívül nehézségekkel jár, a vájárlétszámnak 50°/o-át köti le és a vetőtöltelék duzzadása sokszor így is leküzdhetetlen. Milyen gyönyörű perspektíva nyílik meg, ha elgondoljuk víztelenítő központi aknánkat, s az abból a mészkőbe kihajtott alapfolyosókat, melyek behálózhatják egész bányakerületünket, bekapcsolva az egyes bányamezőket a szállítási koncentrálva, s a sok ereszkei művelés helyett azt lényegesen olcsóbbá téve! De szénvagyonunknak, e nemzeti kincsnek kímélése is parancsolja a megoldást, mert bányáinkban a legnagyobb szénveszteség ma már nem a mellőzhetetlen fejtési veszteségből áll elő, hanem éppen abból, hogy minden vető mellett 10—20 m szénpillért kell hagynunk biztonságból, s miután bányáinkban alig van 100 m dőlés, vagy csapásmenti kiterjedésünk vető nélkül, e veszteség szénvagyonunknak legalább 15—20 °/o-a. Sajnos azonban a sok számítás, tervezgetés, reménykedés dacára a viz- kérdés megoldásában nem jutottunk előre. A nagy centrále megépítése elmaradt, a kopár hegyek azóta csak csupaszabbak lettek, de a központos vízemelés gondolatáról,is mindinkább le kellett tegyünk, mert láttuk azt, hogy mikor a szomszéd M. Á. K. bányászatával együtt 1—2 éven keresztül 40 m8 vizet emeltünk percenként, a viznivó sehol apadást nem mutatott, tehát érezniink kellett, hogy a rendkívül nagy befektetéshez szükséges garanciákat megtalálnunk nem sikerült, úgy látszik sokkal nagyobb vízgyűjtő medencével kell itt számolnunk, mint a percenként 38 m3 beszivárgó vizet eredményezett 100 km2-rel. E már egymagában leküzdhetetlen akadály mellett az egyes mészkő üregek, barlangok lecsapolásához szükséges rendkívül sok és minden irányban induló folyosó készítésének költségeit sem tudtuk — megközelítőleg sem —• számítani s így az egész központos víztelenítés gondolatáról le kellett mondani. Dr. Pistorius és Dr. Ebeling szakvéleménye. A depresszió, melyet a vízkérdésben éreztünk, a befektetett nagy tőkék miatt természetesen nyugtalanságot váltott ki igazgatóságunkból is és ezért megnyugvást keresendő, Dr. Pistorius Arwed kattowitzi vezérigazgatót hívtuk meg bányáink, berendezéseink felülvizsgálatára, ki 1920. okt. havában 2 hetet töltött bányáinknál, majd helyettesét: Dr. Ebeling Ferenc főbányaigazgaiót is 2 heti időre küldte ki. Két kérdést tett fel szakértőnknek igazgatóságunk: A) Lényeges befektetések után a dorogi bányászat széntermelése rendkívüli módon hanyatlott. Mily intézkedések alkalmasak arra, hogy Dorogon a széntermelés ismét emelkedjék 2 B) Miképpen Ítélik meg a dorogi kerület vizveszélyét, s vájjon megtör- tént-e minden intézkedés e veszély eredményes leküzdésére? Az első kérdéssel más helyen foglalkozom, most a második kérdésre adott feleletükről számolok be: A szakértők az egyes bányák leírásánál külön megemlékeznek szivattyú- telepeinkről és igy Reimann-aknánál kiemelik, hogy a szivattyúkamra és annak zsompvágat-rendszere még nagyobb vízbetöréseknél is messzebbmenő biztonságot nyújt és mintaképül szolgál a többi bányák részére is. A 46 m3 pexcen- kénti teljesítményű, 6 egységből álló szivattyútelepet elégségesnek tartják, a zsompvágatokat azonban még bővítendőknek Ítélik. Auguszta-aknánk szivattyútelepét, mely mindkét bányarészben tartalék nélkül, csak egy-egy darab szivattyúból állott, az akna alatt lévő rakodón pedig összesen 6 m3 teljesítményre volt felszerelve, abszolúte elégtelennek látják a vízveszély szempontjából és a nagy nyomómagasságok miatt az Auguszta-lejtakna telepítését helyeselve, annak a Reimann-altáróval való lyukasztásakor Reimann-aknáéhoz hasonló szivattyútelep felszerelését tartják szükségesnek.
