Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése (1932)
II. rész. Vízkérdés
135 Nézzük csak részleteiben a fásítás hatását. A fásítással háromféleképpen is útját állják a karsztosodás folyamatának, sőt azt meg is szüntetik. A növényzet gyökerei ugyanis megóvják a felszín humuszát az elmosástól, s a szél által történt elhordástól, a gyökerek növényi savjai oldják a szikla felszínét, s azt humusszá változtatják, végül a fák megakadályozzák a szél romboló munkáját, sőt a szél által hordott port felfogják, mely az eső által lemosva, ismét a humuszt szaporítja. Az esztergomi szénmedence vizkérdésének megoldásánál, az itteni karsztosodás megakadályozása és visszafejlesztésénél az eljárás tehát tulajdonképen ugyanez kell legyen, azonban a humuszkérdés munkája mesterségesen gyorsítandó, sőt olyan túlprodukció kell e humuszból, hogy ne tartson évtizedekig, míg a már képződött nyílásokat elzárja, hanem a folyamatot gyorsan végezhesse el. A humusz helyett lősz, vagy homokanyagot képzelve, olyan tömegben kellene azt a már meglévő repedésekbe, barlangokba beadni, hogy a vertikális vízelvezetés vidékünkön megszűnjék, s amellett a már vízzel telt barlangok e lősz anyaggal telítessenek meg. Hátramarad még a kérdés, miképpen juttassuk e löszt vagy homokot ilyen nagy tömegekben, s gyorsan karsztosodott mészkövünk üregeibe? Azt már említettük, hogy Grund Alfréd képletével 4'7°/o karsztosodást számítottunk ki mészkövünknél, s ha ezt kereken 2%-nak veszem, úgy bázist találtam az elinduláshoz. Ha az évi csapadéknak Vs-át vesszük olyannak, mely a mészkövünkbe hatol, s bányászatunk területét 10 X 10 = 100 km2-nek, akkor látjuk, hogy az évi átlagos 600 mm csapadékból 200 mm, vagyis 20 millió m3 víz jut le mészkövünkre, percenként tehát 38 m3 víz az, mely mészkövünkbe hatolva, abban kering, azt oldja, s így üregeinket állandóan nagyobbítja. A viz literje 0'25 gr mészkövet lévén képes oldani, percenként 9 5 kg-t, évenként 5 millió kg mészkövet hord el, vagyis évenként 1800 m3 üreget létesít, tehát bányáink vízveszélyét évről-évre ennyivel, tehát lényegesen fokozza. E csapadékvíz romboló munkájának csökkentéséhez mindenesetre segítségül kell hívnunk az erdészetet is, bányavidékünk számos kopár szikláját minél előbb be kell ültetnünk, s ezzel a csapadék lehatolását a mélység felé megakadályoznunk, vagy legalább is csökkentenünk, minden m3 víz felfogása, s felszíni elvezetése nemzeti vagyonúnkat növeli. Itt azonban nem elégséges csak a karsztosodás további folyamatának megakadályozása, hiszen bányászatunk a vízbetörések elkerülése miatt a ma meglévő üregekkel akar megbirkózni, ezért fel kell keressük ezeket az üregeket, s egymásután betöroedékelnünk azokat. A vízveszély mialt azonban az üregeket felnyitni nem merjük a víznivó alatt, szükséges tehát, hogy a mészkő talajvizét, a karsztvíz nívóját szállítsuk le. Ezt központosított vízemeléssel képzeltem elérhetni, hol 50 m3 percenkénti vízszivatással leküzdenénk a csapadékból eredő 38 m3 hozzáfolyást, s amellett fokozatosan szállítanók le a víz- nivót. Ha a víznivó a mai +126 m-ről leszáll, úgy bátran kereshetjük fel bányáinkban az ismert vízbetörések helyeit, sőt a főbb vető vonulatokat ismervén, azok mentén a repedések, a barlangok hálózatát, s ez üregeket beiszapol- hatjuk, mely eljárással tökéletesen elzártuk a karsztvíz keringésének útját és fokozatosan elérjük azt, hogy a csapadékból mind kevesebb kerül a mészkőbe és így az emelendő vízmennyiség is apadni fog. A központosított vízemeléssel várható eredményt a következőképen számítottam. Láttuk, hogy 38 m3 vizet kell percenként emeljünk, mint a csapadékvízből eredő állandó hozzáfolyást, 50 m3-re számítva a szivattyútelepet, marad 12 m3 a mészkő talajvizének szívatására, vagyis a víznivó leszállítására. Számításunk szerint, a +126 m szintben kb. 10°/o-a a felületnek mészkő, s ha ebből kereken 5% az üreg, úgy a 100 km2 területen a +136 m nívóban
