Prokopp Mária: A garamszentbenedeki úrkoporsó az esztergomi Keresztény Múzeumban (1982)

(1360 körül), majd az úrkoporsóval egykorú csütörtökhelyi Sza- polyai-kápolnára. Itt a pillérek baldachinfülkéi ma már üresen állnak, a szobrok elvesztek.

A garamszentbenedeki úrkoporsó apostolai gazdagon redőzött, bő köpenyekbe burkolt, késő gótikus alakok. A hangsúly az expresszív erejű arckifejezéseken van. A mélyen átélt, lírai érzéseket hangsúlyozzák a ruharedők is, alattuk a test még jelentéktelen szerepet játszik. A lábfejek, ha előtűnnek is, szervetlenül kapcsolódnak a figura egészéhez, csak jelzik az ébredő valóságmegfigyelést. Meglepő az arcok érzékeny mimikája, a redőzet dinamizmusa, a fej és a kézmozdulatok sohasem ismétlődő változatossága. Hat apostol kezében ma is látható az eredeti jelvénye, mint a hátsó keskeny oldalon Tamás a lándzsával, Tádé a bunkósbottal; mellette a hosszanti oldalon András az X alakú kereszttel, a sor végén az ifjabb Jakab a ványolórúddal, majd az ellenkező oldalon az idősebb Jakab a kagylóval és a vándorbottal, végül Bertalan a késsel jelenik meg. Valószínű, hogy a többi négy szobor is eredetileg a jelvényét tartotta. Az 1872. évi bécsi restaurálás ennek a négy szobornak hiányzó részeit kiegészítette, így az András mellett álló, szakállas apostol - feltehetően Fülöp - kezébe zászlós keresztet, a szakállta- lan - valószínűleg Simon apostol - kezébe fűrészt adott, míg a másik oldalon Máté kezébe baltát és János kezébe kelyhet. Ezek a jelvények a gótika korában alakultak ki. A korábbi ábrázolásokon az apostolok egységesen könyvet vagy irattekercset tartottak kezükben, ami közös tanítói hivatásukra utalt. Csak Péter, András és Pál apostoloknak volt már az első századtól kezdve egyéni jelvényük. A késő középkorban, amikor születőben volt a reneszánsz embertípus, és az egyéni érzések, gondolatok egyre nagyobb szerepet játszottak az élet minden területén, az apostolok zárt testületén belül is előtérbe kerültek az egyéni vonások. A késő gótika korának misztikus gondolkodása mindegyik apostol mélyen érző, emberi oldalát igyekszik megközelíteni a romanika fenségesen időtlen ábrázolásaival és a klasszikus gótika egyre élőbb, de mindig heroikus alakjaival szemben. Ez utóbbi remekművű megfogalmazásait láthatjuk például a reimsi katedrális 1220 körül készült Utolsó-ítélet-kapujának apostolszobrain, majd a bambergi apostolpárok élénken vitatkozó alakjain (1230 körül), és a kölni dóm szentélyének belső pillérein álló apostolokon (1280 körül). A 14. század utolsó negyedében a kölni székesegyház Péter-kapujában álló apos20