Prokopp Mária: Az esztergomi várkápolna gótikus falképeinek stílusvizsgálata (1973)
AZ ESZTERGOMI VÁRKÁPOLNA GÓTIKUS FALKEPEINEK stilüsvizsgálata Esztergom nemcsak a királyi udvartartás színhelye a korai Árpádok alatt, hanem az egyház hazai szervezetének kialakításától, a X. század végétől kezdve, annak országos központja. Az államigazgatás és az egyház közötti szoros kapcsolat, amely a feudális állam fontos jellemzője, különösen intenzív volt a XIV. században, amikor az új uralkodócsalád, a nápolyi Anjouk a pápaság támogatásával nyerték el a magyar koronát. I. Károly azonban erőskezíi, tehetséges uralkodó, aki a feudális széttagoltságot, a kiskirályok uralmát megszüntetve, erős központi hatalmat épített ki. Ő jelöli ki az egyház hazai főpapjait, elsősorban azok fejét, az esztergomi érseket. Károly és fia I. Lajos éleslátását mutatja a XIV. századi esztergomi érsekek jeles sora, amelyben műveltség és rátermettség tekintetében nem mindennapi egyéniségek követik egymást. Szinte kivétel nélkül ott találjuk őket a királyi udvarban, mint a legjelentősebb tisztségek viselőit, akik minden tehetségükkel az uralkodó célkitűzéseit, az ország gazdasági, társadalmi- és kulturális felvirágoztatását segítik. II. Tamás érsek (1305—21), I. Károly első híveinek egyike, kezdi a fényes sort. Ő is, mint kortársai és utódai közül sokan, Padovában végezte tanulmányait[1—2]. — Boleszlo érsek (1321—28), I. Károly sógora, 1308-ban a padovai egyetemen a lengyel diákok rektora. Tevékenysége elsősorban az esztergomi érsekség birtokainak és jövedelmeinek visszaszerzésére irányult, amelyet az Árpád-ház kihalása utáni zavaros években más főurak, főpapok, nemesek, községek és szerzetesrendek foglaltak el. Anyagi eszközök hiányában nem kezdhetett hozzá az esztergomi vár és székesegyház helyreállításához, amely a század eleji trónviszályok következtében igen megrongálódott^]. Boleszlo 1322-ben I. Károly követeként Velencével tárgyalt a magyar koronához tartozó városok védelmében. Erős kézzel irányította az egyház életét. Személyesen felkereste az egyházmegye legtávolabbi pontjait, Pozsonyon kívül járt Erdélyben és a Szepesség- ben is[4]. — Az 1329—30-ban szereplő Miklós, választott esztergomi érsek, aki korábban ,,prepositus Poso- niensis et comes capelle doinini regis” ugyancsak Itáliában, a bolognai egyetemen végezte tanulmányait[5]. Telegdi Csanád érsek (1330—49) mint váradi kanonok, majd prépost kezdi egyházi pályafutását 1300 körül. 1320-ban a királyi kápolna ispánja, „doctor decreto- rum”-nak nevezik, s ez kétségtelenül Itáliában folytatott jogi tanulmányokra utal. 1322-től egri püspök, 1330-tól esztergomi érsek, s egyúttal királyi kancellár. I333_l:>a:n részt vesz a király nápolyi útján, amikor Endre herceget mint a nápolyi trón örökösét Nápolyba kísérik [6], Telegdi Csanád nevéhez fűződik — többek között — az esztergomi vár és székesegyház nagyszabású újjáépítése és bővítése, amint erről egy középkori krónikatöredékünk tudósít [7]. — Utóda, Vásári Miklós (1350—58), szintén a padovai egyetemen tanult. Két szép kódexét, amelyet már mint esztergomi prépost a negyvenes évek elején Padovában készíttetett, a padovai Székesegyház Könyvtára őrzi [8], — 1343-ban Erzsébet királyné nápolyi útjának egyik vezéralakja, majd Nápolyiról Endre koronája érdekében a pápához megy Avignonba. Részt vesz I. Lajos király hadjárataiban Nápoly, Velence, Szerbia és Litvánia ellen [9]. — Készéi Miklós érsek (1358—67) pályája is a királyi kancelláriából indult el és jutott a kancellári és érseki méltósá- gokba[io], — Telegdi III. Tamás érsek (1367—75) Csanád érsek unokaöccse, Avignonban végezte tanulmányait, majd a pápai udvarnál működött. Hazatérve 1350-től esztergomi prépost, 1358-tól kalocsai majd esztergomi érsek. Tevékenysége elsősorban az egyházi ügyekre irányult [io/a], — A piacenzai származású De Surdis János érsek (1376—78) korábban a király állandó követe volt Avignonban. — Demeter érsek (1379—87) előbb szerémi, erdélyi és zágrábi püspök volt, 1378-ban VI. Orbán pápától bíborosi kinevezést kapott, s 1379-ben királyi kancellárként szerepelt [11 ]. Az Anjou-kori esztergomi érsekek e rövid bemutatása is kétségtelenné teszi, hogy az esztergomi érsek székhelye kultúra és művészet tekintetében szorosan kapcsolódott a királyi udvarhoz, és azzal együtt a kor vezető kulturális és művészeti áramlataihoz. Történészeink és művészettörténészeink tehát érthetően nagy lelkesedéssel fordultak az 1934—38-as években az esztergomi várhegyen megindult feltárások felé. A XVI—XVII. századi török háborúk ugyanis rommá lőtték az egykori királyi, majd érseki palotát, s a romhalmaz felett ágyúállásokat alakítottak ki. így, közel négyszáz évig rejtőztek a föld alatt azok a remekművű épületrészek, szobrászati és festészeti töredékek, amelyek ma művészettörténetünk legbecsesebb, legfontosabb emlékei közé tartoznak. Ezúttal a várkápolnában napfényre került gótikus falképtöredékekkel szeretnénk foglalkozni. A kápolna hajójának kváderköves falain négy-öt méter magasságig viszonylag épen maradtak fenn a festészeti dísz többkevesebb maradványával. A falak alsó részét borító függönymotívum felett négykarélyos gótikus keretekben apostol-mellképek jelennek meg. Ezek felett néhány színes freskófolt, álló alakok ruharedői láthatók in situ, amelyek a kápolna belső terébe omlott kváderköveken fellelhető ábrázolásokkal együtt nagyobb figurális kompozíciók létére utalnak. A kápolna gótikus festészeti díszének ikonográfiái rekonstrukcióját korábbi tanulmányomban kíséreltem meg [12]. Eszerint a hajó nyolc apostol mellképe felett az északi fal csúcsíves záródásában Jézus mennybemenetele és alatta a passió-jelenetei — Jézus elfogatása stb., — míg a déli fal záródásában Mária koronázása, alatta Mária életéből néhány jelenet kaphatott helyet. Ezt a képsort az északi oldalkápolnában, ahol a pastofórium is volt, Jézus sírbatétele és feltámadása egészítette ki. Már az ikonográfiai-ikonológiai vizsgálat is az itáliai trecento körébe utalta az esztergomi freskókat. Feladatunk már most nem kisebb, mint e falképek stílusának beható elemzése, amelynek eredményeképpen megkíséreljük meghatározni helyüket az egyetemes művészet- történeti fejlődésben. Az elmúlt 35 évben, amióta a falképek ismét napvilágra kerültek — említett tanulmányunkon kívül —, nem foglalkozott azokkal behatóbban tudományos publikáció. Gerevich Tibor professzor, aki az esztergomi feltárások irányítója volt, és aki az itáliai trecento művészet 187
