Prokopp Gyula: Az esztergomi Víziváros (1979)

ii. Jazyg György 1784. évi terve a Postakapun át a Vízivárosba vezető út kapu előtti szakaszának áthelyezéséről. (PL rajzgyűjteménye) 12. A sétatér helyén építeni szándékozott Zöldfa-vendég­fogadó terve Feigler Ferenctől. (PL rajzgyűjteménye) 13. A sétatérrel szemben, a Várhegy tövében építeni tervezett megyeház főhomlokzata. (Hidegh Ferenc megyei mérnök terve a PL rajzgyűjteményében) a megye és az érsekség közös geometrájának terve szerint ■— a Vízivárosba bevezető útnak új, máig is használt szakaszát. [57] Az új útvonal két oldalán kialakított térség be­építésére Zillack pozsonyi építőmester készített tervet, de ez a terv nem valósult meg, később pedig már nem is találták ezt a tervet. Helyette a Kis-Duna felé eső oldalon befásított sétateret (Promenade Platz) létesítettek, a másik oldalon pedig az új megyeházát szándékoztak fel­építeni. Később a sétatér helyén kívánták felépíteni a Zöldfa vendégfogadó új épületét, [58] de ez a terv sem valósult meg. A megyei igazgatás teendőinek szaporodásával meg­növekedett bürokrácia elhelyezésére a régi megyeház már nem volt elegendő. A megye kétféle tervet terjesztett 92

Next

/
Thumbnails
Contents