Mojzer Miklós: M. S. mester passióképei (1976)

halál ilyen leplezetlen, kiáltó megmutatása akkor döbbenetes igazán, ha isteni személlyel történik. Teste tehát tiszteletre méltó — az esztergomi Kálvárián oldalsebén kívül nincs rajta sérülés, rajza kalligrafikusán gondos, felülete, sőt egésze világosan ragyogó. Ez a test a festő legjobb aktképe, s éppen e különös, ideális voltában szép. De nemcsak döbbenetes a Kálvária - mint Grünewaldnak egy évtizeddel későbbi, rokon szellemű művei —, hanem mélyen drámai is. Az áldozat isteni lényére ugyanis éppen ellensége, a töröknek öltözött százados mutat rá, hangosan megvallva (a szája nyitva van): „Ez valóban az Isten fia volt.” A százados nem az élőben, hanem a halottban ismeri fel a Megváltót, mintha a holt szemek - amelyekre rámered - nyitnák föl a hitre az övét, az élőét. Ahogyan Krisztust egyszerre elsiratják és megvallják - ez a passió drámai csúcspontja.

M. S. mester művészete oly tökéletesen, szinte programszerűen késő gótikus, hogy még csak reneszánsz elemekről sem lehet szólni benne, mert mindezeket teljesen átstilizálva olvasztotta a maga művészetébe. A szerkesztett perspektíva, az emberi test arányainak keresése, a portrészerűség, a közvetlen természetábrázolás alig érdekelte. A pompásan kifejező rajz, a lágy gesztusokból font szerkesztés és főleg a színezés kérdései foglalkoztatták. Elbűvölő, nagyszerű kolorista, a festői technikának egyik kísérletező zsenijét láthatjuk benne. Aki az európai festészet történetének különleges színezési kérdéseivel, technikáival foglalkozik, benne találhatja meg az elsők egyikét, aki a fehér színhez „hangolt” új, világos színkeveréssel, különleges gyantalazúrokkal vagy az arany új festői alkalmazásával eredményesen próbálkozott. Izig-vérig festő volt, akinek sikerült művészetében kivételes intellektusát tökéletesen érvényesítenie: érzékeny szellem és szellemes alkotó.

A passiósorozat M. S. mester művészetének csak egyik nézetét mutatja - igaz, a nagyszerűbbet. A többi nézetéhez az egykori Selmecbányái oltár lírikus, intimebb hangulatú jelenetei tartoznak - s az a Királyok imádása-tábla is (Lille, Musée des Beaux-Arts), amely egy másik, ismeretlen eredetű oltárművének volt a jobb szárnya, s valamivel később készülhetett a Selmecbányáinál. Nyolcadik ismert táblaképe Varsóban van, az esztergomi táblákkal rokon, de sötétebb színezésű, stilárisan hagyományosabb, vagy hat évvel korábbi mű. Ez a Levétel a keresztről-jelenet epitáfium volt, és egykor a lengyelországi Torunba jutott. Ma a Varsói Nemzeti Múzeumban őrzik.

A magyarországi táblák a történeti Magyarország legszebb fennmaradt festményei. Az egyedüliek, amelyek az északi, az Alpokon túli

13