Mojzer Miklós: M. S. mester passióképei (1976)

tehát nem a természet közvetlen tanulmányozásán alapult. Mint az előtte működött északi művészek kivétel nélkül, ő is mások minta­rajzai, más képek és főleg az egész Európában népszerű fa- és réz­metszetek példáinak alapján rajzolt és komponált. Ebben nincs semmi szokatlan. A XV. és XVI. század fordulóján ez az alkotói módszer még általános volt. Itáliában először Leonardo da Vinci, északon Albrecht Dürer kezdett élő alakok, aktok és a közvetlen valóság nyomán rajzolni. Más művészek figuráit, kompozícióit, kisebb- nagyobb részletmegoldásait a legnagyobb mesterek is átvették egymás­tól, variálták is - Leonardo is, Dürer is -, s ez természetesnek számít egészen korunkig. A középkori műhelygyakorlat pedig szinte egyes- egyedül erre a variációs gyakorlatra épült. M. S. mester példatárának legtöbbet használt és hasznosított elő­képeit az 1491-ben meghalt Martin Schongauer rézmetszetei alkották. A festő persze korábbi nagy példaképeket is ismert - Rogier van der Weyden több kompozícióját valószínűleg maga is látta és tanulmá­nyozta. Másik alapvető művészi élményét Dürer korai fa- és réz­metszetű lapjai jelentették. Feltehetően később, pályája delelőjén talál­kozott az olasz reneszánsz művészettel - mindenekelőtt Antonio Pollaiuolo, Mantegna, a Leonardo-követők és Nicoletto da Modena metszeteivel, sőt az előbbieknek rajzaival is. Ma már igen valószínű­nek látszik, hogy maga is járt Itáliában az 1500 körüli időben, való­színűleg éppen 1500-ban, rövid időre. Mint az északi késő gótikus művészet egyik legrangosabb művészét, őt az ragadta meg az itáliai korai reneszánsz művészetből, amit ideges, kalligrafikus rajzú, expresz- szív stílusához fel tudott használni belőle. Az esztergomi passiósorozat nem egy szenvedélyes, megtört vagy grimaszba torzult arcában a klasz- szikus ókori mintákat idéző olasz művek figurái - többször éppen Pollaiuolóé, Mantegnáé és követőié - ismerhetők fel. M. S. mester pompás gótikus, heves és más értelemben monumentális hősökké stili­zálta át őket. Ez a monumentalitás persze erősen különbözik az olasz­tól, kivált abban, hogy teljesen idegen az ókori, a klasszikus görög­római művészet formáitól. Antikizáló hősök helyett M. S. mester a késő középkori áradó érzelmű elmélkedések evangéliumi figuráit mintázta meg. Az érzelmi túlfűtöttség formabontó. Az arckifejezések, gesztusok, lebbenő kendők artisztikus túlzása megindítóan nagysze­rűvé teszi az emberi alakokat, akiknek lelki valóját jobban az előtérbe M. S. MESTER MŰVÉSZETE 11

Next

/
Thumbnails
Contents