Mojzer Miklós: M. S. mester passióképei (1976)

1512 után.) O az egyik donátora a Szent Katalin-templom pár évvel korábbi főoltárának, és valószínűleg nemcsak közvetítője, de szellemi formálója, sőt gyakorlati elősegítője is a Mária-templom új, 1506-ban elkészült főoltárának. E kiváló, ügves, művelt és lelkes plébános nélkül M. S. mester főműve aligha született volna meg, és került volna Selmecbányára.

Az esztergomi passiósorozat különleges drámaiságát, szereplőinek indulatait, eksztatikus lendületét sokan méltatták. A drámai pillanatok és helyzetek ennyire éles — mondhatnánk, kihegvezett — ábrázolása némelyeket még arra is indított, hogy az esztergomi képeket más művésznek tulajdonítsák, mint a budapestit és szentantalit. A táblák kétségtelen összetartozása és festői modora persze kizárja a két festő lehetőségét. Nem lehet szó egy külön idilli, ellágyuló, szelíd és lírai festőről, és egy másik drámai, elszánt, vad indulatú és célratörő művészegyéniségről. Ez a két tulajdonság egy mesterben egyesült, aki a végleteket bámulatos készséggel tudta egyeztetni. A roppant jelentőségű események forgatagos körébe egy-egy apró intimitást helyezett - sokszor a középpontba —, és döbbenetesen személyessé tette vele a középkori hagyományokra alapozott kompozíciót. A Vizitáción a kézcsók, Jézus születésén az újszülött áldó mozdulata, az Olajfák hegyén a felemelt karú Krisztussal suttogni látszó angyal, a Keresztvitelen Krisztus maga elé meredő, magára maradt alakja, a Kálvárián a halál bekövetkeztének feltárása, a Feltámadáson a színeváltozott test mögött foszforeszkáló jeruzsálemi templom bemutatása - ebben a formában mind egyéni, sajátosan a művészre jellemző festői fordulat. Az apró gesztusok, a legszemélyesebb élmény apró horizontja körül kavarog a nagy jelenet. Csak a mozdulatok tartják és fogják össze jól szerkesztett csoporttá az alakokat. Ok maguk mindig teljes révületben cselekszenek vagy szenvednek, igazán mély egyéni indulataikkal és’ érzéseikkel magukra maradva. Az érzések szélsőségét, az egyének önmagukba fordulását páratlan tolmácsolásban látjuk. Ez is egyféle szembeállítás, az ellentétek felsorakoztatása, mint az a sok ellentétpárhuzam, amelyekben a festő műve annyira gazdag.

Ellentét-párhuzam, ahogyan az Olajfák hegyén Krisztus halálfélelemben imádkozik - és amint feltámadva győztesen lép elő a Feltámadáson a sírból. Az előbbi képen lábánál tanítványai, az utóbbin a sírt őrző katonák alszanak. Az Olajfák hegyén a kis kerti kapun az elfogatásra kiküldött katonák settenkednek előre, a Feltámadáson a háttérben az illatos kenetet hozó asszonyok közelednek. A Kereszt9