Kőrösi László: Korrajzok: Vaszary Kolos (1895)

34 de a szülőváros emlékei örökre élnek Vaszary Kolos szivében. Van neki egy tájképe Keszt­helyről, melyet mindig szeme előtt tart s a melytől nem vált el sohasem. A herczegprimás atyja, Vaszary Ferencz, Veszprém vármegyéből, Vaszarról szakadt Keszthelyre, a hol 1840-ben 76 éves korában hunyt el. A herczegprimás anyja Rajnak Teréz Kéthelyről, Somogyból származott. Már haj­lott korúak voltak mindaketten, midőn utolsó gyermekük, Ferencz született. Az öreg Vaszary, a ki jósággal párosult szigorral nevelte gyermekeit mestersége sze­rény szerzeményéből, Keszthelyen házat és tizenkét kapás szőlőt vásárolt s utolsó évei­ben békésen megvonulva a városnál szerény hivatalt vállalt. A puritán jellemű s komoly lelkű öreg Vaszarynak éppen ellentéte volt élettársa, a ki mindig derült mosollyal és nyájassággal pótolta azt, a mi az öregénél hiányzott. A herczegprimás atyjától örökölte alakját és arczvonásait s anyjától a jóságot, a derültsé­get s a megnyugvást. Vaszary Kolos a gimnázium hat osztályát a csornapremontrei kanonokrend keszthelyi gimnáziumában végezte, a hol mindig emi­nens volt. Keszthelyről egyenesen a benczé- sek rendjébe lépett. Alig hogy fölszentelték, Komáromba küldték tanárnak. Itt kezdte meg

Next

/
Thumbnails
Contents